Internetelőfizetés: 11 százalékkal csökkentek tavaly az árak

Tavaly 11 százalékkal mérséklődtek az internetszolgáltatások és ennél kisebb mértékben a mobilhang-előfizetések árai, elsősorban az internetáfa öt százalékra csökkentésének hatására – ez derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, a távközlési szolgáltatások árairól és piaci kínálatáról szóló elemzéséből. Az elemzés szerint az internetáfa csökkentésével a legnagyobb szolgáltatóknál az önálló internetszolgáltatások döntő többségének bruttó ára – változatlan nettó árak mellett – 11 százalékkal mérséklődött, míg az internetet is tartalmazó szolgáltatáscsomagok árai egy-nyolc százalék közötti mértékben csökkentek. Az elemzés kitért arra is, hogy nehezen áttekinthető a hírközlési szolgáltatók sokféle díjcsomagot tartalmazó kínálata és annak folyamatos változtatása. 2018 végén összesen 170 előfizethető csomag volt az öt kategóriában: vezetékes telefon, vezetékes internet, mobilinternet, feltöltőkártyás telefon és előfizetéses mobiltelefon. Mindezekből 88 csomag volt új, azaz 2018 januárja óta bevezetett konstrukció, ami az összkínálat több mint felét teszi ki – mutatott rá az NMHH.

Az elemzés összesen 640 csomagot vizsgált, amelybe beletartoznak a már lezárt, de még előfizetőket tartalmazó csomagok is. Valószínűleg a csomagok számossága és gyakori változtatása részben az oka annak, hogy az NMHH megbízásából készült piackutatás szerint a mobiltelefont használók és a helyhez kötött internetet előfizető háztartások hatvan százaléka még sosem váltott díjcsomagot. A telefonszolgáltatások piacán tavaly a Magyar Telekom és az Invitel egyaránt szűkítette az újonnan előfizethető vezetékes tarifacsomagjainak számát. Általános tendencia, hogy a mobilszolgáltatások egyre nagyobb benne foglalt adatkeretet tartalmaznak, a roamingolásnál felhasználható adatforgalom is bővül. A szolgáltatók rendszeresen adatnövelő akciókat – egyebek között nyári adatduplázást – nyújtanak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.