Internetadó: csúnya vége lett a tüntetésnek

tuntetesAz internetadó elleni vasárnap esti budapesti tüntetés végén a szervezők a Hősök terén elköszöntek a demonstrálóktól, a tüntetők egy része azonban a legnagyobb kormánypárt Lendvay utcai székházához ment, megdobálták az épületet, és más, erőszakos cselekmények is történtek. Tüntetők egy csoportja régi számítástechnikai eszközökkel, például klaviatúrákkal kezdte dobálni az épületet. Többen felmásztak a székház földszinti erkélyére, ahová két uniós zászlót is kifüggesztettek. A demonstrálók a „Viktátor”, „demokráciát”, „Európa”, „áfacsalók” felkiáltásokkal és hangos éljenzéssel kísérték a dobálást, majd megjelent egy, „az alaptörvény érvénytelen” feliratú molinó is.

A tüntetők a székház több ablakát is bedobták, és több helyen a redőnyöket is megrongálták. A székház előtti kerítés egy darabját kidöntötték. Több tv-stáb tagjait is inzultálták, a HírTV riporterét egy alkalommal megakadályozták abban, hogy tudósítson a helyszínről. A BRFK az MTI este 9 óra után feltett kérdésére közölte, hogy addig nem vettek őrizetbe senkit a demonstrálók közül; a tüntetők, illetve a rendőrök létszámáról nem adtak tájékoztatást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Eddig öt magyar múzeum csatlakozott a Google Art Projekthez

hét okt 27 , 2014
Immár öt múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és az Iparművészeti Múzeum anyaga érhető el az interneten keresztül, vagyis látogatható virtuálisan – írja az MTI. A virtuális látogatást lehetővé tévő adatbázishoz – a Google Art Projekt programjához – mostantól kisebb […]
Google

És még ez is...