Internetadó: a szolgáltatókkal egyeztetett a nemzetgazdasági miniszter

Varga Mihály
Varga Mihály

Az internetadó bevezetésére vonatkozó javaslatról egyeztetett a nemzetgazdasági miniszter a távközlési szolgáltatókkal szerdán. A távközlési adó kiterjesztését az internetes telefonszolgáltatásokra az indokolja, hogy nagyon sokan áttértek az adókötelezett hagyományos telefonszolgáltatások igénybevételéről az internetes telefonálásra – mondta Varga Mihály az általa kezdeményezett egyeztetésen a minisztérium szerda esti közleménye szerint. A miniszter a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy a internetforgalom után fizetendő távközlési adót a szolgáltatóknak kell befizetniük. „Az igazságos közteherviselés azt diktálja, hogy az adóelkerülést lehetővé tevő kiskaput bezárjuk. Továbbra is az a célunk, hogy ne a családokat és a munkát adóztassuk, hanem a fogyasztásból és a forgalomból folyjon be a költségvetési bevétel” – mondta Varga. A miniszter tisztázta a szolgáltatókkal azt a félreértést, hogy itt egy új adó bevezetéséről van szó. A törvényjavaslat az adóelkerülési lehetőség megszüntetésére, és nem az internethasználat általános megadóztatása szolgál – áll az MTI közleményében.

A tárca ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a szolgáltatók képviselői nyitottak voltak a probléma közös megoldására, felvetődött az a lehetőség is, hogy az ügyfelek után a szolgáltatók átalánydíjat fizetnek. A miniszter megfontolásra érdemesnek tartotta azt a felvetést , hogy felső korlátot vezessenek be és azt is, hogy az alacsony adatforgalmat ne terhelje adó. Az egyeztetés zárásaként Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslatra módosítására a parlamenti vita lezárásáig van lehetőség.

Kövesi Gabriella, a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) elnöke a találkozó után az MTI-nek elmondta, hogy Varga Mihály arról tájékoztatta őket: a kormány a távközlési adó internetszolgáltatásra történő kiterjesztésétől 20-25 milliárd forint bevételt vár. A miniszter közölte azt is, hogy a kormány nyitott a szolgáltatók javaslataira. Igaz nincs túl sok idő az észrevételek megfogalmazására, hiszen az adótörvényeket a jövő évi költségvetéssel együtt tárgyalja a parlament, várhatóan november elején. Hozzátette, hogy a szolgáltatók a javaslat visszavonásában lennének érdekeltek. Kövesi elmondta azt is, hogy a javaslat benyújtása előtt semmilyen szakmai egyeztetés nem volt, így váratlanul érte a távközlési szolgáltatókat a szektort érintő új adóteher.

Azzal kapcsolatban, hogy a javaslatba az is bekerült, hogy a távközlési adó csökkenthető legyen a társasági adóval, Kövesi úgy vélekedett, hogy a szolgáltatók többségének ez nem jelent kedvezményt, mert éppen a távközlési és közműadó-fizetési kötelezettségek miatt jellemzően nincs nyereségük, így nem fizetnek társasági adót. A HÉT elnöke elmondta azt is, hogy az Európai Unióban Magyarországon kívül csak néhány országban van iparági különadó, de kifejezetten az internetszolgáltatást sújtó adóról nincs tudomása.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tegnap az internetadó miatt esett a Magyar Telekom

csü okt 23 , 2014
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 195,11 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 17 298,24 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője az MTI-nek elmondta: elsősorban a Magyar Telekom több mint négy százalékos esése miatt […]
Magyar Telekom

És még ez is...