Intel ISEF: Bálint Karola különdíjas

Balint-KarolaAz Intel ISEF (Intel International Science and Engineering Fair) idei díjazottak között van Bálint Karola, aki a „ShopMap” című projektjével jutott be a döntőbe, s nyert különdíjat. A ShopMap alkalmazás számos vásárlás közben felmerülő kellemetlenségekre nyújt megoldást: használói például elkészíthetik benne saját bevásárlólistájukat, amelynek tartalmát utólag is bármikor megváltoztathatják. A mobil alkalmazás az áruházon belüli tájékozódásban is segít, ugyanis megtervez egy olyan útvonalat, amelyet követve a vásárló a leggyorsabban gyűjtheti be a polcokról a szükséges árucikkeket. A ShopMapben bármilyen termék nevére rá lehet keresni, az app pedig azonnal megmutatja, hogy melyik polcon található.

Az Intel ISEF másik magyar indulója Király Szilvia, aki kutatásában embrionális és mesterségesen létrehozott őssejtekből úgynevezett endothelsejteket (az érfalat alkotó sejteket) hozott létre, és megvizsgálta ezek életképességét 3D-környezetben. Kutatásai bizonyítják, hogy az őssejtekből képzett endothelsejtek a felnőtt endothelsejtekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. A sejtek túlélése 3D-s sejttenyésztési környezetben erek építésére ad lehetőséget, terápiás célokkal, amely nagy előrelépés lehet a személyre szabott orvoslásban.

Az Intel ISEF fődíjasa egy tizennyolc éves mikrobiológus lett. A Kanadában élő Han Jie Wang mikrobákkal működtetett üzemanyagcellát fejlesztett ki, amely a korábbiaknál hatékonyabban képes szerves hulladékot elektromossággá alakítani. A kanadai diák az Intel társalapítójáról, Gordon E. Moore-ról elnevezett fődíj mellett 75 ezer dollár (mintegy 20,7 millió forint) jutalmat vihet haza.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Fény derűlt az Év Esetoldójainak kilétére

szo máj 14 , 2016
ShareTweetPinSharePéldás gyorsasággal és önmérséklettel reagált a Magyar Telekom korábbi cikkünkre, amelyben szarkasztikus hangvételben tettük szóvá, hogy az Év Esetoldója Verseny eredményéről tudósító közleményükben épp csak a díjazottakról nem írtak egy szót sem. Mint írják, a versenyen három díjat osztottak ki. A Legjobb csapat díját a Nemes Bence, Berényi Vince, Grécs […]

És még ez is...