Informatikai nagyhatalommá válhat Tatárföld

Oroszország elnöke, Dmitrij Medvegyev megbeszélést folytatott a Tatár Köztársaság vezetőjével, Rusztam Minnikhanovval a köztársaság szociális és gazdasági helyzetéről. Minnikhanov elmondta, hogy az iskolákban 42 ezer tanulónak van notebookja a szükséges programokkal, a legnagyobb iskolákat pedig optikai szállal kötötték össze. Az köztársaság szinte teljes adminisztrációját elektronikusan dolgozzák fel, közel 28 ezren használják az elektronikus dokumentumkezelő rendszert a közigazgatásban. A megbeszélésen még szó esett a kazányi it-parkról is. A köztársaság vezetője elmondta, hogy az már most megtelt, tavaly 2 milliárd 637 millió rubel hasznot termelt, ami idén négymilliárd körüli lesz. Új it-parkot akarnak indítani Cselniben, ahol a Kamaz ügyeivel és petrolkémiával fognak foglalkozni – írja a cnews.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ringier: stagnál minden

csü ápr 19 , 2012
A Ringier Kiadó és Nyomda 13,998 milliárd forintos eredménnyel zárta a tavalyi évet, az árbevétel arányos nyereségarány 13,4 százalékos volt – mondta Mihók Attila, a kiadóvállalat ügyvezető igazgatója. Mint elmondta, ez visszaesés a 2010-es csaknem 14,3 milliárdos, valamint a 2009-es több mint 14,6 milliárd forintos eredményhez képest. Stagnálás jellemezte az […]
ZX-81

És még ez is...