Informatika képzéssel bővíti képzési kínálatát a Kodolányi

Üzemmérnök-informatikus alapszakra is lehet már jelentkezni a pótfelvételi időszakban a Kodolányi János Egyetemre. Szeptembertől tehát a bölcsészettudományi, társadalomtudományi, gazdaságtudományi alap- és mesterszakok mellett az informatika területén is szerezhetnek diplomát az intézménybe jelentkezők. Az intézmény közleménye szerint a egyetem minden képzése gyakorlatorientált, a több hazai és nemzetközi minőségdíjat elnyert oktatási modell biztosítja azt, hogy a munkaadók igényei beépülnek a képzési programba, stratégiai partnercégekkel közösen dolgozzák ki a tananyagokat, és a cégek munkatársai maguk is részt vesznek az oktatásban. A kiscsoportos oktatás, a mentorálás, a családias hangulat, a korszerű oktatási környezet biztosítja azt, hogy az intézményben minimális a lemorzsolódás, és a hallgatók alapos elméleti és gyakorlati tudással felvértezve kezdhetik meg karrierjük építését.

„A szeptemberben induló szakunk a gyakorlati ismereteket helyezi előtérbe, a tantárgyak egyharmada elméleti, kétharmada gyakorlati. A hallgatók már az első félévtől kezdve valós vállalati problémák, feladatok megoldásán dolgoznak, a tananyag elemeinek gyakorlati hasznosságát azonnal megmutatjuk. Figyelembe vesszük a hallgatók korábbi tanulmányait, tapasztalatait, személyre szabott feladatokat, tanmenetet kapnak, akár bizonyos tantárgyak alól teljes felmentést. A második tanév után az ötödik és a hatodik félévet már céges partnereinknél, valós vállalati környezetben töltik, a választott szakirányuknak megfelelő speciális ismereteket ott sajátítják el. A teljes tananyagot informatikai vállalatokkal közösen dolgoztuk ki” — mondta Szabó Péter, az egyetem rektora.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Csalókra figyelmeztet a UPC

sze júl 31 , 2019
ShareTweetPinShareMegszaporodtak a UPC és más hazai internetszolgáltatók ügyfeleinek internetes böngészőiben megjelenő félrevezető weboldalak, amelyek segítségével csalók élnek vissza a szolgáltatók nevével, arculatával, és az ügyfelek jóhiszeműségével. A fiktív nyereményjáték során a csalók értékes mobilkészülékeket ígérnek az internetszolgáltató nevében és a részvételért cserébe az ügyfelek bankkártya adatait kérik. A UPC Magyarország […]
Hacker

És még ez is...