Infokommunikációs gyakorlat a katasztrófavédelemnél

katasztrofavedelemKétnapos továbbképzést tartott március utolsó és április első napján a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság informatikai főosztálya Isaszegen. A katasztrófavédelemnél először tavaly szerveztek ilyen jellegű gyakorlatot. Az idei továbbképzés programját az elmúlt évi tapasztalatokra is építve dolgozták ki. A mostani program fő célja az volt, hogy kiképezzék az idén januárban rendszerbe állított három infokommunikációs jármű személyzetét. Az így felkészített, egyébként más szervezeti egységeknél dolgozó szakemberek egy esetlegesen elhúzódó káreseménynél segíthetnek folyamatosan üzemben tartani e járműveket, így is biztosítva a szakmai szervezetek hatékony kárhelyszíni támogatását.

A rendezvényt kedden délelőtt Tanka László tű. ezredes, informatikai főosztályvezető nyitotta meg, ezt követően kezdődött az elméleti képzés. A kötelező munkavédelmi oktatás, valamint egy egészségügyi és elsősegély-nyújtási elméleti felkészítés után az isaszegi továbbképző központ három különböző helyszínén gyakorolták a távközlési szakemberek a három speciális járműbe szerelt informatikai és távközlési eszközök használatát. Megismerhették a műholdas kommunikációra alkalmas eszközt, az EDR hálózat kibővítését biztosító „gateway”, és „repeater” eszközöket, valamint az összes egyéb felszerelést, amelyek együttesen kiszolgálják egy helyi operatív törzs kommunikációs igényeit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Itt a digitális szakadék csökkentését támogató felhívás

ked ápr 7 , 2015
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Digitális szakadék csökkentése” című (GINOP-6.1.2-15 kódszámú) kiemelt projekt felhívás. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 8,95 milliárd forint. A felhívás keretében a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium együttesen jogosult támogatási kérelmet benyújtani, amelyek a […]
Forint

És még ez is...