Illegális kábeltévé-szolgáltatást nyújtottak, megbuktak

monoszkopVádat emelt az ügyészség két Csongrád megyei hacker ellen, aki négy éven át illegálisan nyújtott kábeltelevíziós szolgáltatást ismerőseinek – tájékoztatta a megyei főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t. Serfőző Katalin közölte, a férfiakat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség szerzői és szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése, valamint védelmet biztosító műszaki intézkedés kijátszása bűntettével vádolja.

A vádirat szerint az egyik férfi 2010-ben épített ki – a másik vádlott beltéri egységét átalakítva – egy olyan rendszert, amely az általuk előfizetett televíziós műsorokat a szolgáltatók engedélye nélkül közvetítette interneten át másoknak. A vádlott 2010-től 2014 júniusáig huszonnyolc felhasználónak nyújtott így szolgáltatást, részben ingyen, részben díj ellenében, az ügyfelek azonban nem tudtak arról, hogy mindez illegálisan történik. A rendszert működtető férfi a sértett műsorszolgáltatóknak mintegy 1,6 millió forint vagyoni hátrányt okozott, ebből 1,3 millió forint kárt vádlott-társa közreműködésével — tudatta az ügyész.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Core Systems megfogta az isten lábát

hét júl 25 , 2016
ShareTweetPinShareA Core Systems Informatikai Kft. „nyerte” a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) tenderét. Az eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Értesítőben történt közzététele nélkül odaítélt szerződés szerint a református egyetem szerverparkjának és hálózati eszközeinek fejlesztését a kiválasztott társaság nettó 13 350 900 forintért vállalta el. A projekt eredetileg becsült összértékét 13 385 […]

És még ez is...