Így vernek át a webáruházzal

 

Az internetes áruház készíttetésének útjában elsősorban az anyagiak állnak – amit a csalók ki is használnak – derül ki a webaruhazkeszites-web.hu oldal kutatásából. A vállalkozások online kereskedelmének útjában elsősorban az anyagiak állnak; keveseknek van elegendő forrása egy profi webáruház elkészítéséhez, amit a csalók ki is használják. Egyre gyakoribbak az ingyenes webáruház- vagy weblapkészítést hirdető cégek, azonban az ügyfelek számára sokszor csak utólag derül ki, hogy az ingyenes néha nagyon is drága. Sok pórul járt webáruház-tulajdonos arról panaszkodik, hogy a vállalkozó ugyan valóban elkészítette a honlapot, de az nem felelt meg az elvárásaiknak, és nem is lehetett módosíttatni, mert az illető a fizetés után nem elérhető. Az is előfordul, hogy az áruház ugyan megfelelő, ám a tulajdonos nem kapott elérhetőséget a szerkesztéséhez, a készítő viszont nem tölti fel időben a megadott új tartalmakat. Szintén gyakori eset, hogy a webfejlesztő a honlapot valóban ingyen készíti el, de a karbantartásáért vagyonokat kér. Az is előfordul, hogy az üzemeltetési díj nem magas, viszont semmilyen segítséget nem kap az ügyfél az oldal szerkesztéséhez, ugyanis a webmester telefonon nem elérhető, e-mailekre pedig nem válaszol. Ha pedig valóban minden ingyen van, a fejlesztő általában teletűzdeli reklámokkal a weboldalt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Jól vizsgázott a pénztárgépek adatait beküldő program

hét szept 9 , 2013
  Sikeresen vizsgázott az elektronikus naplós pénztárgépet használó kereskedőknek kifejlesztett, adatküldést végző program. A naplófájlok beküldésének folyamatát segítő szoftvert a Laurel Cégcsoport fejlesztette ki. Az első beküldés során 200 ezer elektronikus naplóállományt továbbítottak sikerrel az adóhatóság szerverére. Az elektronikus naplózásra alkalmas pénztárgépek december 31-ig használhatók, ám a naplóállományaikat havonta egyszer […]

És még ez is...