Idén elérheti a 13 milliárd forintot az online kuponos piac közvetített forgalma

A teljes online bónuszos-kuponos piac közvetített forgalma az indulás utáni első teljes évben, 2011-ben 3,5 milliárd forint volt, 2014-ben elérte a 10,2 milliárdot, és idén várhatóan mintegy 13 milliárd forint lesz – olvasható a Bónusz Brigád közleményében. Mint írják, a Skoopy Kft. tulajdonában álló kuponos oldalnak, amely az indulása utáni első teljes évben, 2011-ben egymilliárd, 2014-ben 2,7 milliárd, míg idén várhatóan több mint négymilliárd forint lesz a közvetített forgalma. A közlemény szerint a Bónusz Brigád nyereséges, az idén az első hat hónapban 47,7 millió forint adózott eredményt ért el, míg tavaly ugyanebben az időszakban mintegy 15 millió forint veszteséget könyvelt el, mivel jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. Példaként említették, hogy az egész webes felületet újraírták, és bevezették a felhasználók személyre szabott elérését, így a cég vásárlói csak akkor kapnak levelet, ha van olyan új ajánlat, ami érdekelheti őket, és amelyik érvényes akkor, amikor a levelet olvassák.

A Bónusz brigádot tulajdonló Skoopy Kft. tulajdonosi szerkezete
Tarpa Hungarikum Manufaktúra Kft 33%
Heller Gábor 29%
Kaprinay Zoltán 28%
Selvomat.cz s.r.o. 10%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

ITM-Siemens partnerség: baj van a duális szakképzéssel, reformálni kell

sze aug 8 , 2018
ShareTweetPinShareA duális szakképzés reformjára és az ezt előkészítő program indítására négy évre szóló partnerségi megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), illetve a Siemens Zrt. A dokumentumot Palkovics László miniszter és Dale A. Martin elnök-vezérigazgató írta alá. Palkovics szerint a megállapodás alapján induló pilot program magában foglalja a pályaorientáció, […]

És még ez is...