Hoppá! Kiderült, hogy nő az e-könyv olvasók piaca

PocketBookUltraA PocketBook, az e-könyv olvasók, valamint multimédiás olvasók és Android-alapú táblaszámítógépek egyik legnagyobb gyártójának adatai szerint az e-olvasók eladási száma 2014-ben az előző évhez képest harminc-negyven százalékkal nőtt Európában, míg a világpiaci növekedés üteme elérte a húsz százalékot. A 2015-ös piaci trendek középpontjában a szolgáltatások fejlesztése és a tartalomfogyasztás kényelmét növelő felhőalapú megoldások bővítése áll. A jelenlegi hardverszintű fejlesztések hagyományosnak mondhatók, a közeljövőben nem várható igazán jelentős változás az e-könyv olvasók felépítésében. Ez azt jelenti, hogy a készülékek ára sem fog számottevően változni. A termékfejlesztések fókuszában a szoftver áll.

A fejlesztők 2015-ben olyan alkalmazások és szolgáltatások létrehozásán dolgoznak, amik a lehető legmagasabb szintű felhasználói élményt nyújtják. A mai e-könyv olvasók kényelmes olvasásélményt nyújtanak. A felhasználóknak azonban ennél többre van szükségük: kényelemre vágynak a tartalommal való interakció minden egyes fázisában, a vásárláson keresztül a szállításon át az adattárolásig. Az ilyen rendszerek kiépítéséhez a kulcs a felhőalapú technológiák használatában rejlik. Az e-olvasás népszerűsége világszerte stabil és folyamatos növekedést mutat, ez a trend pedig a magyar piacon is érvényesül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Honor 4X: egyszerűen szép

pén márc 6 , 2015
ShareTweetPinShareA barcelonai Mobil Világkongresszuson a Honor bemutatotta egyik új modelljét. A Honor 4X formatervezési koncepciója, hogy a szépség az egyszerűségben rejlik. Nem mellesleg pedig ez az első teljesen 64 bites Honor okostelefon. A Honor 4X ötmegapixeles előlapi és 13 megapixeles hátlapi fényképezőgépet kapott, erőteljes Kirin 620-as lapkakészlettel, 64 bites A53 nyolcmagos processzorral. […]
Huawei Honor 4X

És még ez is...