Három járásban épít internetes hálózatot az OPTICON Kft.

Az építési engedélyek birtokában akár már májusban megkezdheti az internet hálózat kiépítését az Opticon Kft. a kecskeméti, a szolnoki és a siófoki járásban – tájékoztatta az MTI-t a projektvezető.

A több mint 1,3 milliárd forintos beruházással megvalósított projekt mintegy 766 millió forint európai uniós támogatásban részesült. Prokk Attila elmondta: jelenleg az egyeztetési, tervezési és engedélyeztetési eljárások folynak, ezt követően megkezdődhetnek a kivitelezési munkák a második, illetve a harmadik negyedévben. Tájékoztatása szerint a hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázat keretében 2018 augusztusáig több mint 6700 háztartásban teszik elérhetővé a legalább 30 Mbps sebességű internet hozzáférést. Az Opticon a kecskeméti, a szolnoki és a siófoki járás háztartásaiban optikai vezetéket épít ki, a gyéren lakott területeken pedig megfelelő sávszélességet biztosító rádiós hálózatot telepít. A fejlesztések nagymértékben javítják a vidéki régiók szélessávú szolgáltatásokkal való ellátottságát, így csökkenhet a digitális szakadék az elmaradottabb és a fejlettebb területek között – jelezte a projektvezető.

A kecskeméti székhelyű, internet-, telefon- és televíziós szolgáltatást is biztosító Opticon nettó árbevétele 2015-ben 1,085 milliárd forint, míg 2016-ban az előzetes beszámoló alapján 551 millió forint volt. A vállalkozás adózott eredménye 2015-ben 45 millió lett, 2016-ban pedig várhatóan 21 millió forint. A cégnek 2015-ben 33, tavaly pedig 37 alkalmazottja volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az idei CeBIT-en 21 magyar cég mutatkozik be

hét márc 13 , 2017
Az idei hannoveri CeBIT kiállításon 21 magyar cég mutatkozik be, Magyarország a jövőben partnerországa szeretne lenni Európa legnagyobb digitális szakkiállításának — közölte a Design Terminál (DT) az MTI-vel. A magyar pavilon kreatív koncepcióját kidolgozó társaság szerint a sikeres megjelenés befektetőket hozhat a tudás- és technológiaigényes iparágakba, segítheti a magyar cégek […]

És még ez is...