Hamarosan indul a budapesti elektronikus jegyrendszer

A Digitális evolúció – Mobilfizetési szimpózium 2018 című rendezvényen Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója a résztvevőket arról tájékoztatta, hogy a 2015-ös indulás óta Magyarországon 83,7 millió alkalommal rendezték mobilkészülékükön keresztül parkolási díjukat az emberek, illetve 5,5 millió autópálya matricát vásároltak ilyen módon. A vezérigazgató azt is elmondta, hogy a budapesti elektronikus jegyrendszer a harmadik negyedévtől várhatóan élesben működik majd, és akkortól akár mobiltelefonon keresztül is lehet majd vásárolni jegyet-bérletet. Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az Európai Unió támogatási politikája a jövőben a visszafizetendő támogatások felé tolódik. A jelenlegi uniós ciklusban az ország rendelkezésére álló kilencezer milliárd forint nyolc százalékát tették ki az olyan pénzügyi eszközök, mint a sima vagy kombinált hitel és kockázati tőke – ismertette.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megújul a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. applikációja

pén ápr 6 , 2018
Tovább fejlesztette a parkolásra és e-matrica vásárlásra használt mobilfizetési alkalmazását a Nemzeti Mobilfizetési Zrt., az applikáció legújabb verzióját új design, átlátható menü-struktúra és a használatot megkönnyítő új funkciók jellemzik – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint áprilistól teljesen megújul az applikáció, leegyszerűsödik az ügyfélregisztráció, valamint több olyan személyes adat és […]

És még ez is...