Hálózatok és kiberbiztonság nélkül a jövő trendjei csak víziók maradnak

A Cisco előrejelzése szerint a blokklánc-technológia (blockchain technology), az autonóm eszközök és a virtuális asszisztensek lesznek az elkövetkezendő évek uralkodó technológiai trendjei az üzleti világban, de a hálózatok és a kiberbiztonság nélkül ezek a trendek csak víziók maradnak. Az internetes hálózati eszközöket gyártó társaság közleménye szerint a jövő trendjeinek kiteljesedéséhez a hálózatok új, szándék-alapú és intuitív generációjára, továbbá megfelelő biztonságra lesz szükség.

A digitalizáció következtében a hálózatok fontosabbak, mint valaha, ugyanakkor minden korábbinál nagyobb elvárásokat támasztanak és ezért a hálózati iparág új korszak előtt áll az elemzés szerint. A kiberbiztonságban a zsarolóvírusok óriási figyelmet kaptak 2017-ben és a jövőben is számolni kell velük. A felderítési idő (time to detection, TTD) csökkentése kritikus jelentőséggel bír a kiberbűnözők megfékezésében, illetve a támadások okozta károk csökkentésében – közölte a Cisco. A hálózatok legújabb generációja pedig már arra is képes, hogy azonosítsa az ismert fenyegetések nyomait – még akkor is, ha azok titkosítva vannak – a kódolás visszafejtése vagy az adatvédelembe való beavatkozás nélkül – írták.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Bujdosó: az oktatás költségvetését a kétszeresére kellene növelni

hét dec 18 , 2017
A gazdaság hosszú távú fenntarthatóságát a digitális átalakulás és az innováció nyújtotta lehetőségek kihasználásával, az oktatás átalakításával, valamint a tudás alapú iparágak fejlesztésével érheti el Magyarország – állapította meg a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC). A tanács véleménye szerint szükség van egy tíz-tizenöt éves távlatú ország-stratégia megalkotására, amely kijelöli a […]

És még ez is...