Győzött a közakarat: Szávuly lett az elnök

Szavuly-KrisztianA Direkt és Interaktív Marketing Szövetség időszerűnek tartotta egy Adatvezérelt technológiák tagozat megalapítása, amely aktívan részt vesz a piac tájékoztatásában, oktatásában, sztenderdek, módszerek meghonosításában, az adatvezérelt marketing szolgáltatások megerősítésében, a szolgáltatók érdekeinek képviseletében. Huszics György, a szövetség elnöke az ülés során hangsúlyozta, hogy az új tagozat az 2014-ben alakult Adatvédelmi és adatgazdálkodási tagozattal szoros együttműködés fog majd dolgozni annak érdekében, hogy a szakterületek szinergiája közelebb vigye a szövetséget a végső cél, a szakmai és fogyasztói tudatosság kialakításának eléréséhez.

A tagozat elnökének a Microsoft Magyarország marketingkommunikációs vezetőjét, Szávuly Krisztiánt választották meg a tagok. A legelső és legfontosabb feladatként az alapfogalomtár egységesítését, a szakemberek közérthető tájékoztatását és a piac nagyságának felmérését határozta meg az alakuló ülés. A Microsofton kívül alapító tagok a Magyar Telekom, a Magyar Posta, a Reach Media, a Multicom és a Crane. A szövetséghez és egyben a tagozathoz a közeljövőben várhatóan további szervezetek csatlakoznak a felsőoktatás, a piackutatás, az információtechnológia és az adatgazdálkodás területéről.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Jön a Sony Xperia E5

pén jún 3 , 2016
A Sony Mobile Communications bemutatta az Xperia E5 okostelefont – egy egyszerűen használható, olcsó készüléket. „Ez a készülék tökéletes választás azoknak, akik csúcskategóriás teljesítményt, kameratechnológiát és formatervezést szeretnének elérhető áron. – mondta Tsutomu Sato, a Sony Mobile Communications termékmarketing igazgatója. A készülék MediaTek MT6735-ös, négymagos processzorral, 4G LTE-vel rendelkezik. A […]

És még ez is...