Gyakorold a harmadolást: tíz tipp Neil Aldridge-től III.

termeszetfotoA Sony Mobile felkérte a parkőröket, hogy készítsenek fényképeket a vadonban élő állatokról mozgás közben. A fényképezést megelőzően az elismert természetfotós, Neil Aldridge -aki az Év Európai Természetfotósa volt 2014-ben-, tartott kurzust a parkőröknek, megosztotva velük tapasztalatait, amelyekre vadon élő állatokkal való munkája során tett szert.

Segít kiegyenlíteni a képet, ha az alanyt vagy a fókuszpontot, mint az alany szemét a középponttól kicsit eltolva, a kép szélétől egy harmadnyi távolságra helyezzük. A képek természetes módon legerőteljesebb pontja a kép szélétől egy harmadra és a kép tetejétől vagy aljától egy harmadnyira meghúzott egyenesek metszéspontja. Ez a fénykép megkomponálásának első szabálya: így a közönség még természetesebben tudja feldolgozni a képet. A magyarázat az, hogy az emberek természetükből kifolyóan először inkább egy ilyen félreeső pontra irányítják a tekintetüket, mint a kép közepére. A mozgó alanyok esetében ennek a szabálynak a használata azt az érzetet kelti, mintha teret adnánk az alanynak, ahová futhat/repülhet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Végre mindenkinek biometrikus útlevele van Magyarországon

ked szept 6 , 2016
Ma már mindenkinek, aki érvényes útlevéllel rendelkezik, biometrikus okmánya van – közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH). Tíz évvel ezelőtt, 2006. augusztus 29-én kezdték meg a biometrikus útlevelek kiadását. Ezekben az okmányokban tároló elem, más néven chip is található az arcképmás mint biometrikus adat és egyéb, az […]

És még ez is...