Gusztustalanul nagyot nőtt a Bónusz Brigád nyeresége tavaly

pengoTöbb mint négyszeresére nőtt egy év alatt az interneten bónuszokat értékesítő cég, a Bónusz Brigád nyeresége, 2013-ban 66,8 millió forint nettó profitot könyvelt el – közölte a vállalat az MTI-vel a napokban. Kaprinay Zoltán, a cég egyik alapító tulajdonosa elmondta: a cég arra számít, hogy hosszútávon a profit több tízszeresére növekszik majd, valamint a magyar online kuponpiac meghódítása után, a teljes internetes kereskedelmi piacon is vezető pozíciót sikerül kivívni.

Idén az első kilenc hónapban a cég bruttó forgalma húsz százalékkal haladta meg a 2013-as értéket, ennek megfelelően az idén január-szeptember között elért nettó árbevétel közel 16 százalékkal magasabb a tavalyinál – mondta a tulajdonos. A Bónusz Brigádnak több mint háromezer partnere van, amelynek több mint hatvan százaléka visszatérő ügyfél. Az internetes közösségi felület forgalma 2013-ban 1,95 milliárd forint volt, a tavalyi 442 millió forintos árbevételét pedig a forgalomból származó 23 százalékos jutalék adta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

QR-kód lepte el Keszthelyt

hét nov 10 , 2014
ShareTweetPinShareKeszthelyen okostelefonokkal leolvasható, akár a turisták nyelvéhez is igazodó smart QR-kódokkal láttak el, első körben 26 látnivalót, ezekkel minden fontos információ azonnal és bármikor elérhető – tájékoztatta a keszthelyi önkormányzat az MTI-t. A mobiltelefonra optimalizált internetes oldalak a látványosság legfontosabb tudnivalóit, például leírását, történetét, nyitva tartását és elérhetőségeit mutatják, de […]
QR-kód

És még ez is...