GSM Magyarországon: húsz éve kezdődött

gsmHúsz éve, 1994 márciusában indult el Magyarországon a gsm rendszerű digitális mobilszolgáltatás. Az egységes nemzetközi szabványon alapuló gsm (Global System for Mobile Communication) rendszernek számos előnye volt a korábban már működő analóg rádiótelefon-hálózatokkal szemben, így például a jobb minőségű beszédkódolás és a nagyobb hálózati kapacitás. Emellett a gsm tette lehetővé a nemzetközi roamingolást. Agsm szolgáltatás bevezetésével egy időben jelentek meg az első kisebb méretű, már zsebben is elférő mobiltelefonok, amelyek felváltották a korábban táska méretű, négy kilogramm súlyú mobilkészülékeket. A gsm rendszereken kezdetben még csak hangalapú szolgáltatásokat és rövid szöveges üzenet szolgáltatást (sms) lehetett nyújtani, a csomagkapcsolt adatszolgáltatások csak az ezredforduló után indultak el. 2001-ben a mobilinternettel elérhető sebesség 9,6 kbps (kilobit per szekundum) volt, a mai legkorszerűbb 4G technológia ennél több ezerszer gyorsabb adatátvitelt tesz lehetővé. Egy DVD filmet az akkori technológiával 45 nap alatt lehetett volna letölteni, ma ez 10 percet vesz igénybe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Jön a moduláris adatközponti termékek kora

sze márc 26 , 2014
A Schneider Electric „Az előregyártott, moduláris adatközpontok típusai” című tanulmánya bemutat egy keretrendszert a különböző moduláris adatközpontok osztályozására, hogy ily módon a termékek és kategóriák meghatározását és specifikációját támogassa. Az új tanulmány célja, hogy közös nevezőre hozza a manapság használt különböző terminológiákat és formátumokat, ugyanakkor javaslatot tegyen egy szabványosított meghatározás […]

És még ez is...