GreyEnergy: még nagyobb támadások várhatók

Az ESET megtalálta a rosszemlékű BlackEnergy APT-csoport utódját. A kiberbiztonsági cég által GreyEnergy névre keresztelt csoport fő tevékenysége a kémkedés és felderítés, amely feltehetően egy későbbi nagyszabású szabotázsakció előkészítésére szolgál.

Az Ukrajnát évek óta terrorizáló BlackEnergy 2015 decemberében vált ismerté, amikor 230 ezer embert érintő áramkimaradást okozott. Ez volt az első bizonyítottan kibertámadás okozta áramszünet. A támadással egy időben az ESET szakemberei elkezdtek felderíteni egy másik kiberbűnözői csoportot, a GreyEnergy-t. Az Ukrajna elleni 2015-ös kibertámadás volt az utolsó olyan ismert akció, amelynek során a BlackEnergy eszközkészletét használták. Az ESET szakemberei ezt követően dokumentálták egy új APT alcsoport, a TeleBots működését. A TeleBots csoport leginkább a NotPetya, egy 2017-es globális üzleti tevékenységet megzavaró merevlemez-törlő akció révén ismerhető. Ahogy azt az ESET kutatói nemrégiben megerősítették, a TeleBots az Industroyer-hez is köthető, amely a legerősebb, ipari irányítórendszereket támadó modern kártevő. Ez a vírus volt felelős az ukrán fővárost sújtó 2016-os áramkimaradásért. Az ESET elemzése szerint a GreyEnergy kártevők szorosan összefüggnek a BlackEnergy és a TeleBots rosszindulatú programokkal. Ezek felépítése moduláris, így a funkcionalitása attól függ, hogy a modulok milyen kombinációját töltik fel az áldozatok rendszereire. Az ESET elemzésében leírt modulokat kémkedésre és felderítésre használták, és többek között hátsóajtó, fájlkicsomagoló, képernyőfelvétel-készítő, keylogger, jelszavakat és hitelesítőket kiszivárogtató funkciókat foglal magában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Budapesten is lesz a Jaguárnak fejlesztőközpontja

vas nov 4 , 2018
Budapesten lesz a legnagyobb nagy-britanniai autóipari vállalat, a Jaguár új műszaki fejlesztőközpontja. A budapesti központban az új modellek létrehozásával és bevezetésével kapcsolatos fejlesztéseken dolgoznak majd. A jövő év elején megnyíló központban első lépésben száz magyar mérnök dolgozik majd az elektromos meghajtás és az informatikai fejlesztés területén. A központ klasszikus szellemi […]

És még ez is...