Google: Waze, ez sokba került

 

Rekordáron vette meg a Google az izraeli Waze nevű navigációs programot, több mint egymilliárd dollárt fizetett az alkalmazásért – közölte az izraeli média nyomán az MTI. Szerdán a két vállalat bejelentette honlapján az aláírt megállapodást, amely szerint a Google 1,1 milliárd dollárért jutott hozzá egy Izraelben kifejlesztett programhoz. Ekkora összeget még soha nem fizettek számítógépes alkalmazásért. A pénz az alapítóké és a befektetőké lesz, az izraeli államkassza adók formájában mindössze kétszáz millió sékelt kap belőle (mintegy 50 millió dollár), mert a főleg külföldi befektetők máshol adóznak nyereségük után – írta az Iszrael Hajom (Izrael Ma) című napilap szerdán. Az öt évvel ezelőtt létrehozott Waze nevű program segítségével az autósok a lehető leggyorsabban, a dugókat kikerülve juthatnak el célpontjukhoz. Jelenleg mintegy ötvenmillióan használják az applikációt. A megállapodás értelmében a cég kutató és fejlesztő részlege továbbra is Izraelben marad és a Google nem meneszthet senkit a jelenlegi 107 alkalmazott közül. Értesülések szerint a Google a Wazét beépíti készülő új Android ötös operációs rendszerébe és a mobiltelefonok nagy részén is elérhető lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

TechShow: [-] mínuszos.hu különdíj a Perfumance-nak

pén jún 14 , 2013
Szenzoros adatkezelő, parkolássegítő, e-kereskedelmi fejlesztés és virtuális 3D tükör kapott díjat az 5. alkalommal megrendezett Magyar Innovációs TechShow kiállításon kedden Budapesten – közölte a szervező Mobilitás és Multimédia Klaszter (MMKlaszter) az MTI-vel. Az újságírókból, befektetőkből, startup-tanácsadókból és it szakemberekből álló zsűri az idén ötven pályaműből választotta ki a kiállításon bemutatkozott […]
startup

És még ez is...