Gondolatvezérlésű autót fejlesztenek Kínában

agyEgy fejre illeszthető érzékelő segítségével, kizárólag gondolatokkal vezérelt autót fejlesztenek kínai tudósok, az ázsiai kontinensen elsőként. A központi televízió beszámolója szerint az észak-kínai Tiencsin városának Nankaj Egyetemén fejlesztett jármű GPS helymeghatározó rendszerrel felszerelt és elektronikus vezérlőrendszerrel ellátott. Az irányítószerepet kapó fedélzeti számítógépet egy speciális érzékelőhöz kötötték, amelyet 14 helyen rögzítenek viselője fejéhez. A szenzorok által érzékelt agyi jelzések közvetlenül a számítógépbe érkeznek, amely azokat feldolgozva küld parancsot az autónak.

A jelenlegi rendszer az ajtó bezárására, kinyitására és a visszapillantó tükör beállítására való utasítások végrehajtására képes, de a kutatók reményei szerint a gondolat vezérelte vezetés már a közeljövőben valósággá válhat. A Nankaj Egyetemen fejlesztett jármű az első gondolatvezérlésű autó Kínában és Ázsiában, de nem az első a világon. A berlini Freie Universität kutatói már 2011-ben előrukkoltak Brain Driver nevet viselő projektjükkel, amely hasonló elven, egy 16 érzékelővel ellátott, fejen viselendő, számítógéphez kötött szenzorrendszerrel működik. A német fejlesztők – bár számos kiküszöbölendő problémával kénytelenek szembesülni – már gondolattal vezérelt autóvezetésre is képesek, emellett pedig egy gondolat vezérelte kerekes széken is dolgoznak — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az ARH és az iCell szállíthatja a fix traffipaxokat

sze júl 16 , 2014
ShareTweetPinShareKözös ajánlattevőként az ARH Informatikai Zrt. és az iCell Mobilsoft Zrt. nyerte az Országos Rendőr-főkapitányság által, 365 darab fix telepítésű Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont tervezésére, gyártására, szállítására, telepítésére és üzembe helyezésére kiírt tendert – az eredmény a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzésen a legolcsóbb, nettó […]

És még ez is...