Game over: megcsípték az informatikai szolgáltatásokkal ügyeskedő számlagyárat

szamlatombTöbb mint négyszázmillió forint kárt okozott a költségvetésnek az a számlagyáras bűnszervezet, amelyet a NAV Heves megyei pénzügyi nyomozói lefüleltek. Az elkövetők országszerte terítették informatikai szolgáltatásokról szóló számláikat. Az akció napján tizenkét gyanúsítottat kihallgattak. A bűnszervezetben részt vevő cégek főként programozásról, rendszerfejlesztésről, ügyviteli tanácsadásról állítottak ki fiktív számlákat, hogy a számlákat befogadó társaságok a fizetendő áfájukat csökkenteni tudják, esetenként vissza is igényeljék. Tényleges szolgáltatásról szó sem volt. A csalás leplezésére, arra is volt gondjuk, hogy a fiktív számlákon szereplő összegeket elutalják a számlát kiállító cégek bankszámlájára. Onnan készpénzben felvették, és visszajuttatták a pénzt a számlát megrendelő cég képviselőjének.

A rajtaütés napján hatvan pénzügyi nyomozó pénzügyőrök és informatikusok bevonásával országszerte hetven helyszínen tartott házkutatásokat. Az okozott adóhiány biztosítására lefoglaltak tizenhét millió forint készpénzt, több mint ötven millió forint értékben tizenegy autót és motort, emellett negyven bankszámlát zároltak. Az ügyben tizenegy férfit és egy nőt költségvetési csalás miatt gyanúsítottként kihallgattak, a az irányítást végző Heves megyei és budapesti férfi házi őrizetbe került. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt akár húsz évig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Van remény: a hagyományos játékok még mindig lenyomják a kütyüket

hét júl 4 , 2016
ShareTweetPinShareA nyári szezonban a játékforgalom elérheti a hatmilliárd forintot, vásárlásonként átlagosan 6400 forintot költenek a szülők, a legnépszerűbb termékek a felfújható strand- és homokozójátékok, valamint a labdák – derül ki a Regio Játékkereskedelmi Kft. legfrissebb felméréséből. Az MTI-hez eljuttatott felmérés szerint a bolti vásárlás mellett egyre népszerűbb az online beszerzés, […]

És még ez is...