Future City Hackathon 2020: indul a nevezési időszak

2020. február 27-én a TECH EMBASSY és SASMOB jóvoltából megrendezik a Future City Hackathont a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában. Az esemény célja a meglévő infrastruktúrából és szolgáltatásokból egy környezetbarát, fenntartható város kialakítása.

A rendezvényre 2020. február 06-20. között lehet jelentkezni mindazoknak, akik szakterülettől, életkortól, végzettségtől függetlenül érdeklődnek az okos városok iránt, és a legújabb szenzortechnológia és meglévő városi infrastruktúra felhasználásával készek 2-4 fős csapatokban költséghatékony, kreatív, zseniális, innovatív ötleteikkel olyan technológiát megalkotni, mely fenntarthatóvá és környezetbaráttá teszi városainkat. A Future City Hackathon első három helyezett csapata a mentorokbál álló zsűri értékelése, valamint a versenyzők egymás irányába lefolytatott értékelése alapján nyereményekben részesülnek, amelyek további lehetőségeket biztosítanak a szakmai fejlődésre és a kapcsolatrendszer kiterjesztésére. A verseny alatt a résztvevők rendelkezésére áll majd elsősorban a szükséges adatbázis, melyet kedvükre elemezhetnek és implementálhatnak, a megfelelő technikai támogatás it-szakemberektől és mentoroktól, valamint egész napos networking lehetőség. Az ötletek kidolgozását és tökéletesítését továbbá egy szakmai workshop segíti, mely az IoT megoldásokról, intelligens városokról, a szenzorok alkalmazásáról nyújt tájékoztatást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az IVSZ üdvözli az informatika tantárgy megszüntetését

sze febr 19 , 2020
ShareTweetPinShareAz Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, az infokommunikációs (ICT) iparág átfogó érdekvédelmi szervezete (IVSZ) szerint digitalizáció nélkül nincs versenyképes oktatás. (Pedig épp fordítva: versenyképes oktatás nélkül nincs értelme a digitalizációnak. A -szerk- megj.) Az IVSZ üdvözli, hogy a NAT a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt helyez a digitális tanulási környezet és […]
taps

És még ez is...