Fővárosi Főügyészség: nem mindegy, hogyan kapcsolnak ki egy számítógépet

IbolyaTiborÚj szervezeti megoldásokkal harcol a Fővárosi Főügyészség a számítógépes bűnözés terjedése ellen – mondta Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-nek. A számítógépes bűnözés terjedése arra figyelmeztet, hogy bizonyos a bűnözők kifejezetten érzékenyek a technika és gazdaság újdonságaira, és minimális ráfordítással, kockázattal, maximális hasznot próbálnak realizálni. A bűnüldöző hatóságoknak ezzel is folyamatosan lépést kell tartaniuk – nyilatkozta a főügyész. Mint elmondta, az eredményes fellépés érdekében a főügyészségen kontakt-pontok hálózata jött létre szeptemberben, ennek célja, hogy mindenütt rendelkezésre álljanak az eredményes büntetőeljáráshoz szükséges informatikai ismeretek.

Ezen a téren évekkel ezelőtt megkezdődött egy nagyfokú specializáció: a kiemelt, jelentős tárgyi súlyú, szervezetten megvalósított kiber-bűncselekmények nyomozására a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodán belül, illetve fővárosi szinten a Budapesti Rendőr-főkapitányságon is önálló szervezeti egységek jöttek létre. Ma már azonban szinte bármelyik bűncselekményt el lehet követni számítógéppel, így az ügyek jelentős részében (a gazdasági bűncselekményeken túl például az adatbázisok feltörése és személyes adatokkal való visszaélés vagy pénzintézetek biztonsági rendszereibe való behatolás, egy-egy zsarolási ügy, csalás, zaklatás vagy egy pedofil cselekmény nyomozása során is) szükségesek a magas szintű informatikai ismeretek. Ezekben az ügyekben a digitális bizonyítékok megszerzésének egyre nagyobb a jelentősége, és ebből a szempontból már az sem mindegy, miként kapcsolnak ki egy lefoglalt számítógépet – jegyezte meg a főügyész.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Visszavágott a kapuvári telefonfülke

hét szept 29 , 2014
ShareTweetPinShareA rendőrség ügyeletére 2014. szeptember 25-én, 22 óra 15 perckor érkezett bejelentés, hogy Kapuváron egy telefonfülkét megrongáltak. A kiérkező egyenruhások megállapították, hogy a helyszínen két férfi szóváltásba keveredett egymással, amelynek következtében az egyikük a telefonfülke ablakát betörte, majd mindketten elfutottak. Az intézkedők a környéket átvizsgálták, két helyi fiatalembert igazoltattak és […]
telefon

És még ez is...