Fordulat Szöulban

London és Budapest után Szöulban folytatódott október 17-18-án a kibertér kihívásairól szóló nemzetközi politikai párbeszéd, amelynek célja, hogy a kibertér szabályozásáról egyetértés szülessen – tájékoztatatta a Külügyminisztérium az MTI-t. Magyarország a globális nyitás jegyében meghatározó szerepet játszik a kibertér szabályozásáról szóló nemzetközi párbeszédben, így a konferencia tartalmi előkészítésében is aktívan részt vett – írja a tárca. A közlemény szerint a szöuli konferencia fordulatot hozott az eddigi tárgyalási folyamatban, sikerült leltárt készíteni a közösen elfogadott elvekről és álláspontokról, ami kiindulópontot jelent a további egyeztetésekhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hihetetlen lehetőségek az okostelefoniában

hét okt 21 , 2013
ShareTweetPinShareAz adatok megkönnyíthetik, de akár nehezíthetik is a döntéshozatalt, és az emberek manipulálására is szolgálhatnak – hangzott el a siófoki Internet Hungary konferencián. Egy másik előadó azt mondta, a mai okostelefonokban már műholdas navigáció, hőmérő vagy akár sebességmérő is van. Mindezek hatalmas gazdasági lehetőséget nyújtanak azáltal, hogy a világon már […]
ZX-81

És még ez is...