Feszültség Marosvásárhelyen

 

Több, jelenleg a marosvásárhelyi Elektromaros Líceumban informatikát oktató tanár fejezte ki elégedetlenségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által hétfőre időzített tanácskozáson amiért az oktatási intézményben megszüntetik az informatika szakos osztályt. Mint mondták, nem értik, hogy miért kell elrontani azt, ami jól működik. „Nyolc éve indították először az osztályt, jelenleg kilencvenkilenc diák tanul itt. Miért kell megszüntetni?” – kérdezte egyikük. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes elmondta, eljött a takarítás pillanata. „Rendet kell tenni. Ha szaklíceum, akkor szakoktatásnak kell lennie ott. A pedagógusok maradnak, mivel a továbbiakban is lesz ott informatikaoktatás” – mondta az illetékes. Hozzátette, az Elektromarosban a jövőben turisztikai osztályt indítanak, míg az informatika szaknak – a tervek szerint – az Unirea Főgimnáziumban biztosítanak helyet. Mint a napokban kiderült, az Elektromaros Líceumban két oktató február elsejétől szakképzetlen oktatóként tanít, mindannak ellenére, hogy címzetes tanári állása volt. Magyarázatként Illés elmondta, amikor megkapták a címzetes képesítést, mást tanítottak, történetesen számítástechnikát, illetve automatizálást, ezért fordulhatott ez elő — írja a szekelyhon.ro.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az MWC-n debütálnak a ZyXEL mobil megoldásai

sze febr 20 , 2013
  Első alkalommal jelenik meg a mobilipar legnagyobb kiállításának számító barcelonai Mobile World Congress-en (MWC) a tajvani ZyXEL. A vállalat folyamatosan mutatja be új, mobilpiacra szánt termékeit és megoldásait, így a bemutatkozás az MWC-n tökéletesen illeszkedik a ZyXEL stratégiájába. A ZyXEL az utazók és mobilhasználók számára fejlesztette ki kompakt mobil hotspot […]
ZX-81

És még ez is...