Ezt is megértük: interaktív mesterségesintelligencia-kiállítás volt Budapesten

Európa első, interaktív mesterségesintelligencia-kiállítását rendezték meg a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME), a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció szervezésében.

Charaf Hassan, a BME tanszékvezetője, az MI koalíció elnökségi tagja elmondta: az egyedi interaktív kiállításon, amely Európa első mesterségesintelligencia-kiállítása, húsz kiállító mutatkozik be, mindannyian az MI Koalíció tagjai. Létrehozták a www.miagyakorlatban.hu weboldalt, itt és a kiállításon ismerhetők meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztései, közérthetően. Az MI Koalíció katalizátor szerepet szeretne betölteni az infokommunikációs szektorban, mert az áttöréshez összefogás szükséges – mondta. Hozzátette: a másik fontos feladatuk az MI különböző aspektusainak bemutatása a nagyközönségnek, érthetően. Az ingyenes kiállításon a látogatók a saját élményeiken keresztül érthették meg, hogy a mesterséges intelligencia nem egy misztikus scifi, hanem már ma elérhető hétköznapi realitás – mondta Szertics Gergely, az MI Koalíció szakmai vezetője. Az ipar és a kutatóintézetek mellett az állami szereplőkkel is közös a gondolkodás az új technológiák hétköznapi hasznosításáról. A tervek szerint a kiállítást országban több helyen is bemutatják, annak érdekében, hogy egyre világosabb legyen az MI hétköznapi haszna – mondta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az elektronikus demokráciáról tartottak konferenciát a közszolgálati egyetemen

sze máj 15 , 2019
ShareTweetPinShareA Közép- és Kelet-európai elektronikus demokráciáról és elektronikus kormányzásról tarttak kétnapos konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE). A hatodik alkalommal megrendezett „CEEEGOV days” egyik fő témája a kibervédelem volt. Az NKE közleményében azt írta, hogy a magyar elektronikus közigazgatás jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, a nemzetközi összehasonlítások szerint […]

És még ez is...