Ezt a három dolgot várjuk el az okostelefonunktól

scanner-okostelefonTovábbra is az okostelefonok dominálják a hazai mobiltelefon piacot – már a magyarok 88 százalékának van ilyen típusú készüléke, sőt a 16-24 éves korosztály körében szinte mindenki okostelefont használ (96 százalék) – derült ki abból a most publikált kutatásból, amelyet az Ipsos piac- és közvélemény-kutató cég a Huawei számára készített. A kutatás rámutatott arra is, hogy a megkérdezettek közel fele tervez újabb készüléket vásárolni az elkövetkező hat hónapban, és 95 százalékuk okostelefon mellett fog dönteni. A válaszadók egynegyede pedig kettő, vagy már több mobil telefonnal is rendelkezik.

A megkérdezettek válaszai alapján az okostelefonok három leginkább vágyott funkciója között a könnyen használható, tetszetős felhasználói felületet, a hálózati kompatibilitást, és a kamera funkciót találjuk. A felhasználók a kamera funkció tekintetében olyan okostelefont szeretnének, amelyet minimum 13 megapixeles kamerával szerelnek fel a gyártók. A kutatásból az is kiderült, hogy az okoskiegészítők ismertsége igen magas Magyarországon, megkérdezettek 96 százaléka van tisztában a kifejezés jelentésével. A megkérdezettek fele pedig úgy nyilatkozott, hogy jelenleg is hord, vagy fog hordani valamilyen okoskiegészítőt. A legnépszerűbb okoskiegészítő az okosóra, majd ezt követi az okos karkötő.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Most jó lenni a Magyar Telekom üzleti ügyfelének

pén ápr 1 , 2016
Az április 1-én debütáló Next Business Comfort díjcsomagcsoport előfizetőinek tökmindegy hogy itthon vagy külföldön, az EU-n belül járnak, nem kell sokat gondolkodniuk azon, hogy oldják meg a munkavégzést, mert egyetlen díjcsomag előfizetésével egyforma feltételekkel intézhetik mobil eszközeiken üzleti ügyeiket. A Next Business Comfort M csomag már havi bruttó 10 990 forint […]

És még ez is...