Ezért sikeresek a hackerek

hackerA számítógépes biztonságra specializálódott Kaspersky Lab szerint a hackerek a nagyvállalatok helyett mára a kis- és középvállalkozások felé fordították figyelmüket. A modern munkakultúra fejlődésével a BYOD (Hozd a saját eszközöd) trend is egyre jobban elterjedt, azaz a hálózatokra olyan eszközök is csatlakozhatnak, melyek nincsenek felszerelve egységes védelmi rendszerrel, azaz elavult biztonsági szoftvereket használnak. Ez óriási veszélyt rejt magában, amit még jobban megerősít, hogy a kkv-k mindössze huszonnyolc százaléka rendelkezik internetes biztonsági irányelvvel. A vállalkozások nagy része vonakodik frissíteni a már meglévő biztonsági szoftverét, mert a döntéshozók költséges és időigényes folyamatnak tartják. Sok helyen már több éve elavult tűzfal és szoftver védi a hálózatot, régi processzort használnak, ami lassítja a rendszert és teret ad a támadásoknak.

Habár a szoftverfrissítés elsőre egy nem betervezett kiadásnak tűnik, létezik rá költségkímélőbb, alternatív megoldás is. Néhány beszállító ingyenes firmware frissítéseken keresztül integrált csomagot tesz elérhetővé, ezzel jelentősen csökkentve a tulajdonosok terheit. Figyelembe véve hogy egy-egy támadás mekkora nagyságrendű pénzügyi és kereskedelmi kárral járhat, ez az egyszeri beruházás gyorsan megtérülhet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Csökkent, de mégis nőtt a Vodafone bevétele

szo júl 25 , 2015
ShareTweetPinShareA fejlődő piacokon folytatódó lendületes növekedés mellett Európában is pozitív fordulatot ért el és javított gazdálkodási mutatóin a Vodafone brit mobil távközlési konszern – derül ki a Vodafone MTI-hez eljuttatott negyedéves eredmény-beszámolójából. A Vodafone-csoport a június végén zárt negyedévben, a 2015/2016-os pénzügyi év első negyedévében 10,113 milliárd font-sterling (14,35 milliárd euró) […]
Vodafone

És még ez is...