Ezek a laptopok lehetnek a karácsony sztárjai

laptopxAz Intel friss felmérése szerint 2014-ben a leginkább vágyott ajándékok a technológiai kütyük és eszközök, ezt sorban követik az ajándékutalványok, valamint ruházati és kozmetikai termékek. Nemek tekintetében a férfiak vágynak leginkább technológiai kütyükre és eszközökre, míg a nők kozmetikai termékekre, és csupán 18 százalékuk válaszolta azt, hogy leginkább valamilyen technológiai kütyüt vagy eszközt szeretne karácsonyra. Kiderült az is, hogy minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy valamilyen kütyüt szeretne ajándékba kapni. Ugyanakkor összesítve a válaszadók harmada mondta azt, hogy örülne egy táblagépnek a karácsonyfa alatt.

A notebook-ként és táblagépként is használható kettő az egyben termékek kitűnő választásnak bizonyulhatnak karácsonyra. Ezek már a legújabb az Intel Core M processzort használják, amit kifejezetten úgy terveztek meg, hogy a mobilitás és a teljesítmény optimális egyensúlyát nyújtsa. Az Intel Core M processzor a legvékonyabb készülékekben is remek teljesítményre képes, miközben üzemideje akár a duplája is lehet egy négy évvel korábbi modellhez képest. Az Intel Core M akár ötven százalékkal nagyobb teljesítményt és negyven százalékkal jobb grafikai teljesítményt nyújthat a korábbi negyedik generációs Core processzorokhoz képest — áll az Intel közleményében.

Az Intel Core M processzorral rendelkező készülékek közül Magyarországon már kapható az Acer Aspire Switch 12, amely 12,5 hüvelykes, Full HD felbontású kijelzővel, egyedi kitámasztóval és mágneses billentyűzettel van felszerelve. Szintén kereskedelmi forgalomban kapható a Lenovo IdeaPad Yoga 3 Pro kettő az egyben készüléke, mely 1,19 kilós és 12,8 milliméter vastag házzal, és 13,3 hüvelykes Gorilla Glass üveggel védett kijelzővel rendelkezik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Honor 6: korrekt, klassz készülék

csü dec 4 , 2014
Ma már ritkán „tesztelünk” mobiltelefont, alig van ugyanis tétje. Nincs igazán tétje a választásnak. Régen talán volt értelme vizsgálgatni, hogy ZX-Spectrumot, vagy Commodore 64-et ajánljunk az olvasónak, de már akkor is többnyire a vevő anyagi helyzete döntötte el, melyiket tudja megvenni. Az meg erősen feszegeti a mínuszos.hu műfaji kereteit, hogy […]
okostelefon

És még ez is...