Évi 75-80 milliárba kerül a kormányzati informatika üzemeltetése

cash-moneyVályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős államtitkára a napokban azt nyilatkozta: 2010-ben a kormány az olcsóbb, hatékonyabb állam kialakítását tűzte ki célul, ennek első lépése egy jelentős informatikai konszolidáció volt. Felülvizsgálták és újrakötötték az összes állami informatikai szerződést, amelynek köszönhetően éves szinten összesen húsz milliárd forinttal csökkentek az állam informatikai kiadásai. A [-]mínuszos.hu kérdésére az NFM Kommunikációs Főosztálya azt közölte, hogy 2010-ben 95-100 milliárd forintos összeget költött az állam informatikára. Ebből az következik, hogy az előző években, 2011 és 2013 között évente 75-80 milliárd forintból üzemeltek a kormányzat informatikai rendszerei. Az államtitkár néhány napja azt mondta: tavaly 42 milliárd forint értékben valósítottak meg informatikai beruházásokat, míg a korábbi években átlagosan 8-10 milliárd forint értékben.

A kiadáscsökkentés főbb elemei

  • A Köznet és Sulinet (korábbi Közháló) üzemeltetési költségeinek csökkentése.
  • A felsőoktatási és köznevelési intézmények irodaszoftverrel (Microsoft és nyílt forráskódú) történő ellátása költségeinek csökkentése (Tisztaszoftver program).
  • A területalapú támogatásokat kezelő IIER rendszer üzemeltetési költségeinek csökkentése,
  • A korábban a Magyar Telekom által működtetett kormányzati célú hírközlési hálózat, az ún. EKG Nemzeti Távközlési Gerinchálózattal (NTG) történő kiváltása.
  • Okmányirodai hálózat egységes üzemeltetése.
  • A készenléti szervek rádiókommunikációját biztosító távközlési rendszer (EDR) üzemeltetési költségeinek csökkentése.

Forrás: NFM

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Holczinger az XAPT-hoz igazolt

ked jan 21 , 2014
Az XAPT Hungary Holczinger Tamással erősít. Az új it-vezető programozóként kezdte pályafutását, majd a Nestlé, a Dreher és a Danone vállalatainál építette tudását az információtechnológia területén. Az XAPT-hoz az Interoll Europe it-menedzseri pozíciójából érkezett, ahol az Európa területén tevékenykedő it-csoportok irányítása volt a feladata. Holczinger a cégcsoport IT és SI […]

És még ez is...