EU kontra Intel: újratárgyalják az ügyet

Hatályon kívül helyezte az Európai Bíróság a törvényszék korábbi ítéletét, amely helybenhagyta az Intel mikroprocesszor-gyártó vállalatra a versenyjogi szabályok megsértése miatt kiszabott „óriásbírságot”, és az ügyet visszautalta újratárgyalásra.

Az ügy előzménye, hogy az Európai Bizottság 2009-ben 1,06 milliárd euró megfizetésére kötelezte az Intelt a rivális AMD elleni versenyjogi stratégiája miatt. A testület szerint az amerikai chipgyártó visszaélt piaci erőfölényével, mert a vállalat árengedményeket adott a Dell, a HP, a NEC és a Lenovo számítógépgyártóknak, ha többségében Intel chipeket vásároltak gépeikbe. A cég hasonló módon a legnagyobb német elektronikai kereskedőházat is rávette, hogy csakis olyan készülékeket áruljon, amelyeket az ő lapkáival szereltek. Ítéletében a luxembourgi székhelyű bíróság kimondta: a törvényszék köteles lett volna megvizsgálni az Intel által előadott összes érvet, és azt is, hogy az engedmények valóban alkalmasak voltak-e a verseny torzítására. Az ügyet a bírói testület ezért visszautalta újratárgyalásra.

A Google amerikai internetes óriásvállalatra májusban kirótt 2,4 milliárd eurós bírságig ez volt hasonló ügyben a legmagasabb pénzbüntetés, amelyet kiszabott az uniós versenyhatóság. Szakértők szerint az ítélet közvetlen kihatással lesz a Google és a Qualcomm mobiltelefonchip-gyártó elleni uniós versenyjogi eljárásokra, illetve a jövőben megnehezítheti a büntetések kiszabását a hasonló ügyekben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Informatika nagydíjas lett egy sport- és rendezvényszervezéssel foglalkozó társaság

vas szept 10 , 2017
Átadták a Magyar Termék Nagydíj elismeréseket. Negyvenhat termékcsoportban ötvennégy cég hatvannégy terméke, szolgáltatása kapta meg az idén a pályázat elismeréseit. Informatikai nívódíjat kapott a Klub Rekreáció Kft. Ugyan a társaság sport- és rendezvényszervezéssel foglalkozik, megkeresésünkre a cég képviselője elmondta, hogy a díjat a teljes egészében saját fejlesztésű, közel 18 éve […]

És még ez is...