Esőemberekkel erősítene az SAP

2020-ra az SAP az összes munkatársainak egy százalékát kitevő autistát alkalmazna. A cégnek jelenleg 66 ezer alkalmazottja van. Az üzleti szoftvercég tesztelőként, programozóként, minőségbiztosítási specialistaként adna munkát e speciális adottságú embereknek. A bejelentésre annak kapcsán került sor, hogy az SAP világszerte együttműködik egy non-profit autista alapítvánnyal. A szoftvervállalat közleménye szerint potenciális versenyelőnyként tekintenek az autisták egyedi képességeire, ami egyúttal értelemmel bíró foglalkoztatás biztosítását is jelenti számukra.

A program elsőként az Egyesült Államokban, Kanadában, és Németországban indul, majd világszerte kiterjesztik azt. Jelenleg az indiai, és az ír leányvállalatoknál zajlanak kísérleti projektek. Az SAP Labs India most hat autistát foglalkoztat, akik szoftvertesztelőként dolgoznak a nagyvállalati rendszereken. Az ottani tapasztalatok szerint az ezzel foglalkozó csapatnak nőtt a termelékenysége, és az összetartó ereje. Ide kapcsolódó hír, hogy tavaly, az ottani fejlesztőközpont olyan táblagép alkalmazást készített, mely az autista gyerekek tanulását segíti.

„Csak azok lesznek képesek a XXI. század kihívásait kezelni, akik eltérő módon gondolkozó, és innovációt serkentő embereket foglalkoztatnak. A Specialisterne-el közösen valljuk, hogy az innováció a ’szélekről’ jön”- mondta Luisa Delgado, a szoftvervállalat HR ügyeiért felelős igazgatósági tagja.

(Nagyon nagy elismerésem! A -szerk- megj.)

„Örömmel segítjük az SAP-t, hogy globális eléréssel bírjon egy eddig érintetlen erőforráshoz, így erősítve a szoftvercég innovációban betöltött globális vezető szerepét”- emelte ki Thorkil Sonne, a Specialisterne alapítója. A dán specialisterne szó jelentése specialisták. A 2004-ben alapított non-profit szervezet az autisták munkavállalását segíti. Jelenleg számos országban van jelen, mint például Dániában, Lengyelországban, Norvégiában, Írországban, Ausztriában, Svájcban, Németországban, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Akku helyett szuperkondzátort a mobilokba!

csü máj 23 , 2013
  Egy amerikai egyetemi hallgató találmánya lehet a megoldás a mobiltelefonok hamar kimerülő akkumulátoraira – írja a Spiegel Online nyomán az MTI. Az arizonai Phoenixben megrendezett Intel International Science and Engineering Fair (ISEF) „tudásvásáron” Eesha Khare, a kaliforniai Santa Cruz egyetem hallgatója találmányával elnyerte az 50 ezer dolláros „Intel Foundation […]
startup

És még ez is...