Érdemérem Kövesi Gabriellának

Kovesi-Gabriella-Sesztak-MiklosSeszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter „A Hírközlésért Érdemérmet” adományozta Kövesi Gabriellának, a Magyar Telekom Csoport szabályozási igazgatójának a hírközlés érdekében végzett magas színvonalú, eredményes munkája elismeréseként. Kövesi 2010-től az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) Távközlési Tagozatának vezetőjeként, majd 2014-től a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) elnökeként kulcsszerepet tölt be az iparági érdekek képviseletében, valamint a Digitális Magyarország program kidolgozásában és megvalósításában — áll a Magyar Telekom közleményében.

A Magyar Telekom Csoport szabályozási igazgatójaként irányításával szoros, megbízható kapcsolatrendszer alakult ki a közigazgatás szereplőivel, az ágazati hatóságokkal és az iparági szervezetekkel. Munkájában komoly hangsúlyt kaptak a hazai frekvenciagazdálkodás kérdései, aktív részvétele segítette a frekvenciahasználati jogosultságok meghosszabbítását és az új frekvenciablokkok hasznosítását. Meghatározó szerepet vállalt a Magyar Telekom és a Kormány közt 2014-ben aláírt partnerségi együttműködési megállapodás kidolgozásában és végrehajtásában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Invitel: rátettek egy lapáttal, amivel megduplázták a fejlesztéseik ütemét

pén okt 23 , 2015
ShareTweetPinShareNemrégiben jelentette be az Invitel, hogy az idén felpörgetett hálózatfejlesztéseire rátesz még egy lapáttal. A részletekről Langsteiner Marianne-t, az Invitel vezérigazgató-helyettesét kérdeztük. – Jövőálló hálózati fejlesztéseket jelentettek be a napokban. Mit jelent ez konkrétan? – Ez azt jelenti, hogy felkészülünk a nagysebességű internetszolgáltatások nyújtására. Azt tapasztaljuk, hogy saját felhasználóink körében […]

És még ez is...