Érdekes élmények érhetik a próbafülkében…

Magyarországon is bemutatkozott a jövő próbafülkéje, ami a legújabb technológiákat felvonultatva köti össze az offline és online világot.

A napokban mutatták be Magyarországon a jövő próbafülkéjét, amely a hagyományos vásárlási élményt ötvözi a digitális lehetőségekkel. Sokan találkoztak már azzal a bosszantó jelenséggel, amikor a próbafülkében derül ki, hogy mégsem jó a kiválasztott méretű ruha, esetleg az adott színben nem áll úgy, ahogy eredetileg reméltük. Ilyenkor jöhet a felöltözés és egy újabb kör az áruházban, amíg megtaláljuk a megfelelő ruhadarabot, kivéve persze, ha nem egyedül indultunk vásárolni. A jövő próbafülkéje azonban ebben a segítségünkre siet, hiszen az ott elhelyezett, érintőképernyős készüléken keresztül a bolt személyzetétől kérhetünk segítséget, megadva, hogy milyen termékből, milyen méretben és színben szeretnénk próbálni. Ez a kérés megjelenik az eladóknál lévő okostelefonon, akik így gyorsan és pontosan kiszolgálhatják a vevőket.

„Napjainkban a fogyasztók részéről már elvárás, hogy azon a csatornán keresztül kommunikálhassanak a cégekkel, amelyik éppen a legmegfelelőbb számukra. Ehhez alkalmazkodva a kereskedőknek is jelen kell lenni minden platformon, omnichannel megközelítésre van szükség. Tudomásul kell venni, hogy ma már a hazai vállalkozások is a nagy globális társaságokkal versenyeznek a fogyasztókért, és a modern technológia alkalmazása jelentős mértékben hozzájárulhat a vásárlói élmény növeléséhez” — jelentette ki Arany János, az SAP Hybris üzletágvezetője.

Ahhoz, hogy hatékonyan működhessen az omnichannel koncepció a különböző rendszerekből – marketing, készletnyilvántartás, webshop, árazás, lojalitás programok, stb. – érkező adatok folyamatos, integrált menedzselésére van szükség. Az SAP Hybris olyan eszközkészletet biztosít a kereskedők számára, amivel felmérhetik a fogyasztói igényeket, azonnal reagálhatnak azokra, és testreszabott módon, minden csatornán kapcsolatba kerülhetnek a potenciális ügyfeleikkel. Az SAP fejlesztése képes meghatározni a fogyasztói magatartást akár rejtett tendenciák felismerése révén, segítségével pedig akár az üzleti lehetőségeket bővítő mikroszegmenseket és kisebb célközönségeket is meg lehet határozni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Már kapható a Honor 9

ked júl 11 , 2017
A Honor legújabb csúcskészüléke 20+12 megapixeles duál kamerával, komoly teljesítménnyel és 3D lekerekített üveggel száll versenybe a felső kategóriában. A készülék gleccserszürke és sarkvidéki kék színekben érhető el több webáruházban. Magyarországon 4 GB RAM és 64 GB ROM tárhellyel, Kirin 960 chipsettel, duál SIM verzióban érhető el, két év teljes […]

És még ez is...