Épp 13 egyetem csatlakozott a kormányzati informatikai programhoz

Rövid idő alatt 13 egyetem jelezte, hogy részt venne a januárban induló kormányzati programban, amelynek célja az informatikai végzettségűek számának növelése az oktatási intézmények és az informatikai vállalkozások együttműködésén keresztül.

Az informatikusok számának szaporításának céljából elindított programban szeretnék minél több fiatal érdeklődését felkelteni az információtechnológia pálya iránt, emellett az oktatási intézmények jelenlegi oktatóit és hallgatóit cégek it-szakemberei képezhetik majd — mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára. Akár az informatikus képzés anyaga is változhat a jövőben – tette hozzá. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az informatikusok, a digitális gazdasághoz kapcsolódó szakemberek iránt dinamikusan nő a munkaerőpiaci igény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nem aprózza el a digitalizációt a Lufthansa

vas jan 15 , 2017
ShareTweetPinShareFélmilliárd eurót szán 2020-ig a német Lufthansa-csoport a repüléssel kapcsolatos szolgáltatások digitalizációjára, egyebek közt bevezeti rövidtávú járatain az internetet és háromszáz olyan projektet finanszíroz, amelyek a jövő lehetséges digitális szolgáltatásait kutatják. Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója elmondta: a legnagyobb lépésként bevezetik rövid- és középtávú járataikon az internet-szolgáltatást, a repülőgépeket már elkezdték […]

És még ez is...