Építkezni fog az NMHH

Multifunkciós műszaki épületre írt ki építési tervpályázatot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH); az épület legjelentősebb eleme egy új, elektromágneses sugárzást mérő kamra, de lesz benne biztonságos adat- és szerverközpont is.

A hatóság a napokban közölte: a nyílt közbeszerzésű tervpályázat a Magyar Építész Kamara honlapján és az európai közbeszerzési weboldalon olvasható. Az építési beruházás becsült költsége nettó 3,6 milliárd forint. A pályaművek 2017. február 27-ig nyújthatóak be. A 10 200 négyzetméter alapterületű épületben helyet kapnak a tervek szerint irodák, raktárak, parkolók, számítógéptermek, tárgyalók és egy nagyobb helyiség is a nemzetközi és belföldi koordinációs értekezletek, workshopok és konferenciák számára. Az érvényes építési engedélyek megszerzése után előreláthatóan 2019-ben kezdődnek meg a munkálatok, az átadás-átvétel pedig 2021 elején várható.

Az új mérőkamra építését az NMHH szerint az új hírközlési technológiák elterjedése indokolta, valamint az, hogy kibővültek a frekvenciahatárok, a megnövekedett rádiós szolgáltatások és eszközhasználatok következtében egyre fontosabb és elektromágneses összeférhetőség (EMC) követelmények ellenőrzési kötelezettsége. Az EMC-szabványok szerint a sugárzott vizsgálatok végrehajtására használható mérőhellyel szemben alapvető követelmény, hogy mérete képes legyen magába foglalni a vizsgált berendezést, és speciális kialakítása és bevonata semleges mérési teret tudjon adni. A most létrehozandó nagy méretű kamra megépítésének célja, hogy az NMHH megőrizhesse a laboratórium nemzetközi akkreditációját, részt vehessen laborközi összehasonlító mérésekben és a nemzetközi mérésügyi kampányok során azonos megbízhatóságú és azonos pontosságú mérési eredményeket tudjon biztosítani.

Az új, TIER3-as biztonsági minősítéssel rendelkező adatközpont alkalmas lesz nagy adattárolási kapacitást igényelő hírközlés-felügyeleti és frekvenciagazdálkodási döntés-előkészítő tevékenységek támogatására, valamint az NMHH által üzemeltetett, a kritikus infrastruktúrák védelméről szóló törvény hatálya alá eső rendszerek és a kiemelkedően magas szolgáltatási szintek megfelelő minőségű kiszolgálására. Az új, életciklusban minimum 25-30 évre számítható adatközpont által biztosítottak lesznek egyrészt a megfelelő üzemeltetési körülmények, másrészt a meglévő szűkös informatikai kapacitás bővítése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kiderült, hogy a hi-tech vásárlók sem hülyék

csü dec 29 , 2016
ShareTweetPinShareA hi-tech vásárlókat a termékkritikák és értékelések befolyásolják leginkább, több forrást és csatornát is megvizsgálnak a vásárlási döntés meghozatalakor. A megkérdezett hi-tech vásárlók 42 százaléka vásárolt mobiltelefonján 2016-ban, ami jelentősen több mint a nem hi-tech terméket vásárlók esetében (27 százalék). A Hi-tech vásárlók 42 százaléka követi a kereskedők közösségi csatornáit, […]
kosár, kiskereskedelem

És még ez is...