Ennyi volt: az FBI feltörte a San Bernardino-i terrorista iPhone-ját

1

apple-titkositas-feltoresHivatalosan is lezárult a nyilvános és jogi vita az amerikai kormány és az Apple informatikai óriáscég között. A Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) ugyanis sikerült az Apple segítsége nélkül feltörnie a San Bernardino-i terroristák egyikének okostelefonját. A szövetségi igazságügyi minisztérium bejelentése szerint sikerült hozzáférni a telefonban tárolt adatokhoz, ezért a minisztérium visszavonta azt a keresetét, amelyben azt kérte, a bíróság kötelezze az Apple illetékeseit az együttműködésre. Sem a kormányzat, sem az FBI nem közölte, hogy pontosan milyen adatokhoz fértek hozzá az okostelefonon. Az igazságügyi minisztérium szóvivője, Melanie Newman közleménye szerint az FBI most azt vizsgálja, hogy a megszerzett adatbázis mit tartalmaz.

Szakértők szerint az FBI-nak körülbelül egy hétre volt szüksége, hogy az eddig nem ismertetett módszerrel feltörje az okostelefon kódját. Hogy ez végül is kinek a segítségével sikerült, homályban maradt, sem a kormányzat, sem az FBI nem hozott nyilvánosságra erre vonatkozó részleteket. Sajtóinformációk két lehetőséget emlegetnek: vagy a szolgálatait önként felajánló John McAfee, a számítógépes vírusirtó programok extravagáns „atyja”, vagy az izraeli Cellebrite nevű kis cég segített a kormányzatnak. (Persze van egy harmadik, már-már összeesküvés jellegű lehetőség is: maga az Apple is segíthetett feltörni a készüléket titokban. A -szerk- megj.)

One thought on “Ennyi volt: az FBI feltörte a San Bernardino-i terrorista iPhone-ját

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kaspersky: a cégeket weboldal híján is érheti DDoS támadás

ked márc 29 , 2016
A Kaspersky Lab kutatása szerint a cégek akkor is ki vannak téve a DDoS (Distributed Denial of Service, elosztott szolgáltatásbénító) támadások veszélyének, ha nem rendelkeznek semmilyen külső felülettel, weboldallal, vásárlói portállal vagy tranzakciós rendszerrel: a belső web szolgáltatások, műveletek és kapcsolatok ugyanolyan sebezhetőek. 2015-ben hat cég közül legalább egy (16 százalék) […]
router

És még ez is...