Emailgate: végtelen történet

Hillary-ClintonAz amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kiterjeszti a nyomozást Hillary Clinton levelezése ügyében, a nyomozók esetleges korrupciós visszaélések után kutatnak – értesült hétfőn a Fox televízió. A tévéadó értesülései szerint az FBI most azt is vizsgálja, hogy volt-e valamilyen „metszéspont” a Clinton Alapítvány és a Clinton vezette külügyminisztérium között. Clintonnak arról a hivatalos elektronikus levelezéséről van szó, amelyet külügyminisztersége idején bonyolított, s amelyről kiderült, hogy nagyobb részét magán email-címén folytatta, megsértve ezzel a hivatali előírásokat és lehetővé téve titkosított információk esetleges nyilvánosságra kerülését. Az FBI most – az eddigi nyomozást kiterjesztve – azt vizsgálja: volt-e összefüggés az alapítvány adományai és a külügyminisztérium szerződései között, jutottak-e előnyökhöz az alapítvány adományozói a kormányzaton – elsősorban a külügyminisztériumon – belüli kapcsolataiknak köszönhetően.

A Clinton Alapítvány globális emberbaráti szervezet, Bill Clinton hozta létre 2001-ben, tavaly tavasszal pedig Hillary Clinton – miután bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson – lemondott kuratóriumi tagságáról. Az alapítvány vezetője egyébként néhány hónappal ezelőtt nyilvánosan elismerte, hogy követtek el hibákat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kispest: két év alatt behozza az árát a közterület-felügyeletet támogató szoftver

ked jan 12 , 2016
A XIX. kerületi önkormányzat bérleti szerződést kötött a Kispesti Rendészeti Központ által használandó integrált ügyviteli rendszerre (szoftverre és SIM-kártyákra), valamint az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokra a SESSIONBASE Kft.-vel. A négy évig, havi 750 ezer forintért, azaz összesen 36 millióért bérelt szoftvert a rendészeti központ közterület-felügyeleti feladatainak ellátását fogja segíteni. A [-] […]

És még ez is...