Ellentámadásba lendülne a kiberháborúban a német alkotmányvédelmi hivatal elnöke

Szakítana a kiberháborúval kapcsolatban eddig követett elhárítás-központú szemléletmóddal, és ellentámadásba lendülne Hans-Georg Maassen, a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) elnöke, válaszul a hackerek egyre gyakoribb támadásaira – írta a dpa német hírügynökség.

Maassen a német kémelhárítást bízná meg az ellentámadások kivitelezésével. „Szükségesnek tartjuk, hogy ne pusztán a védelem jellemezze tevékenységünket” — mondta Maassen a hírügynökségnek Berlinben. „Képesnek kell lennünk a visszavágásra, mert ez elrettentheti a támadót a további akcióktól” – tette hozzá. A BfV elnöke nem zárta ki annak az esélyét, hogy „külföldről megpróbálják befolyásolni” az idei német választási kampány kimenetelét.

Korábban Thomas de Maiziere kereszténydemokrata belügyminiszter is keményebb fellépést sürgetett a hackerekkel szemben, akik az elmúlt hónapokban többször indítottak adathalászati céllal támadást a német pártok levelezőrendszerei ellen. A támadásokat az APT28 néven ismert csoport követhette el, amely mögött állítólag orosz katonai és kormányzati intézmények állnak. Ezt a hackercsoportot tették felelőssé az amerikai demokrata párt levelezőrendszere elleni támadásért is. Egyes elemzők szerint a demokratáktól elhalászott, és az elnökválasztási kampány hajrájában közzétett e-mailek hozzájárulhattak Hillary Clinton demokrata elnökjelölt vereségéhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

120 ezer fiatalkorúakról készült pornográf felvétel a cukrosbácsinál

csü jan 12 , 2017
ShareTweetPinShareSzeméremsértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy 49 éves férfi ellen, aki gyermekeket molesztált a baranyai megyeszékhely egyik játszóterén. A Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint 2014-ben a férfi egy, Pécs uránvárosi részén található parkban fiúgyermekekkel ismerkedett. A vádlott gyerekek bizalmába férkőzött, gyakran meghívta […]
rémület

És még ez is...