Elkapták a gyermekpornókép-terjesztőt

gyermekpornoElfogták a nyomozók azt a 34 éves budapesti bűnözőt, aki a gyanú szerint gyermekpornóképeket tett közzé az interneten. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Csúcstechnológiai Bűnözés Elleni Osztálya 2014. augusztus elsején nyomozást rendelt el gyermekpornográfia bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A gyanú szerint az elkövető tömegesen osztott meg az interneten keresztül tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyekről készült, a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló fényképfelvételeket.

Az eljárás során a nyomozók beazonosították a bűncselekmény elkövetésével magalapozottan gyanúsítható B. Antal 34 éves budapesti lakost, akit 2014. december 8-án fővárosi otthonában elfogtak. A gyermekpornókép-terjesztő lakásában magtartott házkutatás alkalmával a rendőrök egy asztali számítógépet, valamint laptopokat, merevlemezeket, tableteket, mobiltelefonokat és egyéb adathordozó eszközöket foglaltak le. B. Antal a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet az illetékes bíróság 2014. december 11-én el is rendelt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ekáer: a fiatal gazdák ellenzik a jelenlegi tervezetet

szo dec 13 , 2014
ShareTweetPinShareA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) ellenzi az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (eáker) jelenlegi tervezet szerinti bevezetését, mert álláspontjuk szerint az új rendszer átgondolatlan, és nem veszi figyelembe a mezőgazdasági termelés, kereskedelem és áruforgalom sajátosságait – közölte a szervezet az MTI-vel. A közlemény kiemeli: elkötelezettek minden, a gazdaság fehérítését […]
mezőgazdaság

És még ez is...