Elindult az Input program, persze a közép-magyarországi régió ebből is kimarad

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) irányításával a digitális gazdaság fejlesztésére elindult az Input program, az információs és kommunikációs technológiájú (IKT) startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítása.

Az Input program 2019 március végéig tart, 2,5 milliárd forint európai uniós támogatással valósul meg a Gazdaságfejlesztési és innovációs programban (Ginop), a projektgazdai feladatokat a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) látja el. A tájékoztatón Kópiás Bence, a KIFÜ elnökhelyettese hangsúlyozta, a kormány el szeretné érni, hogy a digitalizáció területén a magyarok az újítók, a kezdeményezők, és ne a követők, a sereghajtók között legyenek. Hozzátette: a magyar vállalkozók és a középiskolások fejében ott vannak, ott lehetnek azok az innovatív ötletek, amelyek megfelelő segítséggel megvalósíthatók, termékké válhatnak és meghódíthatják a világot.

Sebők Katalin, a KIFÜ szakmai vezetője kiemelte, hogy a program az országos koordinációs hálózat kiépítésével, a kompetenciafejlesztéssel és a nemzetközi piacra lépéssel támogatja az infokommunikációs szektor startup, mikro- és kisvállalkozásait. Hangsúlyozta: a projekt nyolcszáz startupnak nyújt segítséget, kétszáz startup globális szintre lépését támogatja, valamint több mint 150 ingyenes képzést és rendezvényt szerveznek majd a startup vállalkozások tudásának és kapcsolataink bővítésére. Kiemelte, a program nem anyagi támogatását nyújt, hanem térítésmentes szolgáltatások mellett lehetőséget ad magyar és nemzetközi pénzforrásokhoz való hozzáféréshez. Az érdeklődők, a közép-magyarországi régiót leszámítva, tizenkét egyetemi városban fordulhatnak majd a területi koordinátor hálózat munkatársaihoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hatszáz kisiskolásnak tartott előadásorozatot az Invitel

sze ápr 19 , 2017
ShareTweetPinShareJelentős különbségek figyelhetők meg az általános iskolások digitális ismeretei között, ezzel együtt jellemző az érdeklődés az infokommunikációs oktatás iránt – ezt tapasztalta az Invitel előadóként a második Digitális Témahéten. A tapasztalatok szerint nagy sikerrel zárult az idei Digitális Témahét. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kezdeményezésére második alkalommal megrendezett oktatási projekt […]

És még ez is...