Elindult a TehetségKapu portál

novak-katalinA tehetségek felismerését és kiválasztását segíti a www.tehetsegkapu.hu oldal, amelyet szerdán mutattak be Budapesten. A TehetségKapu oldal létrehozásával a tehetséggondozás ügyét, a tehetségek felismerését, az eligazodást, a családokat, a gyermekeket, a tehetséggondozásban közreműködő szakembereket, pedagógusokat szeretnék segíteni – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. A portál szándékaik szerint segít a tehetségek azonosításában, fejlesztésében és a legmegfelelőbb programok, mentorok megtalálásában. Az oldalt a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásával valósították meg.

Novák kitért arra, hogy idén és jövőre is 2,8 milliárd áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Programra, s évente 300-350 ezer tehetséges gyermeknek tudnak támogatást nyújtani a programon keresztül. Beszámolt arról is, hogy minden eddiginél többen éltek az adó egy százalékának felajánlásával a Nemzeti Tehetség Program javára, idén 351 ezer adózó döntött így, 5,4 százalékkal több a tavalyinál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megtalálták az oroszt, aki túl sokat tud

pén szept 30 , 2016
Megtalálták azt az orosz vállalkozót, akinek a szervereiről elkövették az amerikai Demokrata Párt és két amerikai szövetségi állam számítógépes rendszere elleni hackertámadásokat — jelentette a The New York Times című amerikai napilap. A 26 éves Vlagyimir M. Fomenko – akit a lap úgy jellemez, hogy tetoválásokkal ékesíti magát, gördeszkázik és […]
Az ember, aki túl keveset tudott

És még ez is...