Elhunyt Pándi András, a mínuszos.hu leghűségesebb olvasója

5

PandiAndrásHétfő hajnalban, életének 72. évében elhunyt Pándi András, aki nyugdíjas korában is aktívan érdeklődött a világ dolgai iránt, s az érdeklődésétől távol eső informatika világába is beleásta magát.

A mínuszos.hu indulását is élénk figyelemmel kísérte, s haláláig, minden nap olvasta az oldalt, kattintgatott szorgalmasan, hogy ezzel is segítse az oldalt, növelje a látogatottságot. Nehezen lehetne jobban megemlékezni róla, mint ahogy magáról írt.

„Mire befejezem aktív éveimet, kiderül, hogy mihez is «értek», mire vagyok (voltam) alkalmas. Sőt, az elnevezés is «megjött» hozzá, importból persze. Ragályos gyorsasággal terjedt a «menedzser» szó, már-már nevetségessé téve eredeti jelentését. Magam is «privatizációs menedzser» voltam, persze a privatizáció hőskorában, amikor jószerével alig értettük még a privatizációt. Szerencsémre azért valamit megértettem a dolog lényegéből és hamarosan hasznosítani is tudtam.

Szervező, intéző, elintéző alkat voltam korábban is, nem volt nehéz belátnom, hogy nekem való az «újkor» – számomra – első, igazi menedzser-feladata. Ügyvezető ig. (managing director) lettem és – szerénytelenség nélkül – állíthatom sikeres. Mentségemre szolgáljon, hogy jószántamból soha sem neveztem magam menedzsernek (pedig az voltam), igazgatónak is csak, ha muszáj volt. Leginkább házmesterségnek tituláltam a funkciót és ez a Napi Gazdaságban szépen el is terjedt (olyannyira, hogy volt kolléganőm, aki büszkén plakátozta ki a tőlem kapott vice-házmester címet).

Néhány dolgot azonban meg kellett tanulnom, kvázi menet-közben. Kedvenc amerikai elnököm, B. Clinton említi egy magyarul is publikált cikkében, hogy amikor 1993. januárjában elnök lett, csupán ötven honlap létezett és amikor, nyolc év múlva letette a hivatalt, már 350 millió. Szerénytelen párhuzammal élve: 1993.januárjában már számítógéppel (is) dolgoztam, de honlapról még csak nem is hallottam. Amikor Bill «leteszi a hivatalt» én a Helikon Kiadó honlapját tervezgetem és mire e sorokat olvassátok már «fenn vagyunk a net-en»”.

Nyugodj békében András!

Pándi András 1970-től nyolc éven keresztül volt a KISZ KB. Kulturális osztályának vezetője, majd az MSzMP Kulturális alosztályának munkatársa. 1982-től ugyancsak nyolc éven keresztül a Művelődési Minisztérium művészeti főosztályvezetője. 1990 és 1992 között az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat művészeti igazgatója. 1992 közepéig az ACP Mérnöki Fejlesztő Kft. pr-igazgatója. 1992. szeptemberétől 1993 októberéig a PRI-MAN Privatizációt Menedzselő Kft. privatizációs menedzsere. 1993 és 1999 között a Napi Gazdaság Kiadó Kft., majd ezt követően a Helikon Könyvkiadó Kft. ügyvezető igazgatója. 2003-tól 2006-ig, a nyugdíjba vonulásáig az ELTE Eötvös Kiadó igazgatója.


 

5 thoughts on “Elhunyt Pándi András, a mínuszos.hu leghűségesebb olvasója

  1. A hír megrendített. 1970 és 1982 között közeli munkatársak voltunk. Ragyogó koponya. Fanyar stílus. Lényeglátás. Cselekvőképesség. Baráti gesztusok….

    Hihetetlen hogy elment. Valahogy ez Vele nem történhetett meg…

    Andris! Nyugodj békével.

  2. Pistikém! Te az első szóló, avagy a leghozzászólóbb olvasónk vagy. Ölellek!

  3. Ugyan a leghűségesebb olvasód én vagyok, el kell ismerjem őszintén; ez a nagyon szép, igazi baráti nekrológ!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Amit nem látsz, azt nem is tudod megütni

sze szept 3 , 2014
ShareTweetPinShareAz IFS blogjában, egy korábbi bejegyzésében Charles Rathmann elemző már írt a cégvezetés rejtelmeiről. A szakember a témát annyira fontosnak érzi, hogy visszatért rá, és egy szemléletes példával próbálja bemutatni, hogy mi történhet akkor, ha nem látja a cégvezetés valós időben a vállalat folyamatait, s az azokkal kapcsolatban felmerült kihívásokra […]

És még ez is...