Elhunyt Dankó Ádám

Elhunyt Dankó Ádám. A Magyar Távirati Iroda (MTI) gazdasági szerkesztőségének egykori vezetőjét életének 75. évében érte a halál.

Dankó az 1980-as évek közepétől haláláig dolgozott a nemzet hírügynőkségben. 1999 és 2008 között az távirati iroda gazdasági szerkesztőségének vezetője volt, 2010-ben megkapta a MTI Életműdíját. Szakmai pályafutását az 1970-es évek elején a Világgazdaság című napilapnál kezdte. Az MTI-ben végzett vezető gazdasági szerkesztői munkája mellett 1992-től 1999-ig főszerkesztője volt a Napi Gazdaság című napilapnak, ezt követően a lap tiszteletbeli főszerkesztője maradt. Kimagasló szakmai tudása, embersége, empátiája, egyéni humora pótolhatatlan veszteség nem csak a hírügynökségi kollégák számára, de mindenkinek, aki valaha is együtt dolgozott vele, akit elindított és kinevelt ezen a pályán — írja az MTI.

Újságírói pályafutásom első főszerkesztője volt. Az utána következők törpék voltak hozzá képest, pedig köztük is volt nagyszerű szakember. Viszont egyikük sem volt képes olyan empátiával, tapintattal felhívni a hibáimra a figyelmet, mint Ő. Egy volt kollégám írta róla: „Ha valaki főszerkesztő, akkor nem azon mérettetik meg, hogy mit ír, hanem azon, hogy mit hagy megjelenni. Különös tekintettel a zűrzavaros időkre. Amíg van az ember fölött egy Dankó Ádám, addig az újságíró biztos lehet benne, hogy hülyeségeit valaki megjelenés előtt szóvá fogja tenni. Nem jelenik meg semmi, amit nem tudsz megvédeni. De ha te vagy a Dankó Ádám, akkor nincs más, mint a belső integritás.”

-szerk-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Bodó a Bosch csoportot erősíti

ked jan 21 , 2020
Az év eleje óta Bodó Teodóra felel a Bosch csoport vállalati kommunikációjáért és a kormányzati kapcsolatokért Magyarországon, valamint az Adriai régióban. Bodó közel húszéves vezetői tapasztalattal rendelkezik. 2003 és 2010 között a Budapesti Értéktőzsde kommunikációs vezetőjeként dolgozott. Ezt követően a Provident Pénzügyi Zrt.-nél folytatta karrierjét, ahol kezdetben a cég külső […]

És még ez is...