Elbutulnak a szülők

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatásai alapján több mint egymillió magyar háztartást érint a tizennyolc év alattiak biztonságos internetezése. A kutatás szerint a legtöbb szülő pedagógiai eszközökkel, beszélgetéssel, megfigyeléssel, magyarázattal igyekszik megóvni gyermekét az internet lehetséges veszélyeitől. Az adatok alapján ennek részben oka, hogy a szülők tájékozatlanok a technikai megoldásokkal kapcsolatban, illetve, hogy a gyerek ügyesebb náluk, így sok esetben könnyen kikapcsolja vagy átlép a szülők által állított technikai akadályokon.

Már az alsó tagozatos korú gyerekkel élő internetező felnőttek közül is minden ötödik azt mondja, hogy a gyerek jobban ért nála az internethez. A középiskolás korú gyerekekkel élő felnőttek harminchét százaléka elismeri, hogy a gyerek többet tud, a relatív többség azonban úgy gondolja, hogy ő maga is ért annyira az internethez. A tizennégy éves vagy idősebb gyerekeknél pedig még árnyaltabb a kép (a 14-18 év közöttiek életkoruk miatt már anonim felmérésben is megkérdezhetők és ütköztetni lehet a véleményüket a szülőkével). A gyerekek nagy többsége, hetvenegy százaléka teljesen biztos benne, hogy ügyesebb, mint a szülei, és csupán húszból egy állította ennek ellenkezőjét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyar kutatók eredménye teheti jobbá az internetet

sze júl 8 , 2015
Az olcsóbb és megbízhatóbb internet kifejlesztését segíti elő a Magyar Tudományos Akadémia és Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói, akik eredményeiket a Nature Communications című rangos tudományos folyóiratban közölték. A kutatók a játékelmélet és a komplex hálózatok geometriájának alkalmazásával azonosították és elemezték azokat az úgynevezett vázhálózatokat, amelyek minimális számú kapcsolat […]
Internet, adsl, router, internet

És még ez is...