Elbocsátást ért az FBI-ügynök e-mailje

Elbocsátották a Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI) Peter Strzok ügynököt, aki 2016-ban Donald Trump elnökké választásának megakadályozásáról levelezett.

A 48 éves Strzok vezető szerepet játszott Hillary Clinton volt külügyminiszter és a 2016-os elnökválasztás demokrata párti elnökjelöltje magánszerverről bonyolított hivatalos levelezéseinek vizsgálatában. Részt vett annak az FBI-álláspontnak a kidolgozásában is, amely azt javasolta, hogy a volt külügyminiszter ellen ne indítsanak bűnvádi eljárást azért, mert szigorúan titkos leveleit is gyakran nem hivatali úton, a védett számítógépes rendszeren keresztül, hanem magánszerverről bonyolította. Később részt vett a Robert Mueller vezette különleges vizsgálóbizottság munkájában, amely azt hivatott feltárni, volt-e összejátszás Trump kampánycsapatának munkatársai és orosz tisztségviselők között Trump megválasztásának elősegítésére.

Mueller azonban azonnal megvált tőle, amikor napvilágra kerültek Strzok okostelefonon írt üzenetei, amelyeket munkatársnőjéhez és szeretőjéhez, Lisa Page – szintén FBI-alkalmazotthoz – küldött még a 2016-os választási kampány idején. „Nem lesz elnök, ugye? Ugye?” – írta neki Page, mire Strzok azzal felelt: „nem, nem. Meg fogjuk akadályozni őt ebben”. Mind Page, mind Strzok kongresszusi meghallgatáson számolt be levelezésükről. Trump Strzok elbocsátásának hírére azonnal Twitter-bejegyzéssel reagált. „Peter Strzok ügynököt éppen most rúgták ki az FBI-tól – végre. Az FBI és a DOJ (igazságügyi minisztérium) hamiskártyásainak listája egyre hosszabb és hosszabb” – írta az elnök.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

KSH: 6,6 százalékkal nőtt az informatikai termékek termelése júniusban

csü aug 23 , 2018
Júniusban az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havi alig 0,4 százalékos emelkedés után. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés növekedése 3,1 százalékra lassult a májusi 3,8 százalékról, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 1,2 százalékkal csökkent – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal […]
szám

És még ez is...