Egyre aktívabb az Anonymous Ukrajnában

Az ukrán külügyminisztérium elektronikus postája után most az állami vámszolgálat szervereit törte fel az Anonymous nemzetközi hackercsoport – hozta nyilvánosságra az ukrán média. A hackercsoport ukrajnai tagjai egy gigabájtnyi titkos anyagot tettek közzé honlapjukon. A dokumentumokat az odesszai vámőrség szerverének feltörésével szerezték meg. Állításuk szerint olyan dokumentumokra bukkantak, amelyek a Duna menti és a Fekete-tengeri régióban zajló kőolaj- és földgáz-kereskedelemben véghezvitt törvénytelen műveletekről, megvesztegetésekről szólnak, valamint korrupciós sémákat tartalmaznak. A hackerek közölték, hogy az információk javarésze az ukrán állami vámszolgálat korábbi vezetőjével, Ihor Kaletnyikkal kapcsolatos, aki azután hagyta el a posztot, hogy a Kommunista Párt listáján képviselői mandátumot szerzett a tavaly októberi parlamenti választásokon. Kaletnyik jelenleg a házelnök első helyettese. Az Anonymous október végén jelentette be, hogy feltörte az ukrán külügyminisztérium elektronikus postáját, majd kőolaj- és földgáz-kereskedelemmel kapcsolatos leveleket tett közzé weboldalán. A szervezet ukrán tagozata akkor videóüzenetben jelentette be, hogy megkezdték a „Függetlenség” nevű hadműveletet. Kinyilvánították, hogy ellenzik Ukrajna európai integrációját, s azt szeretnék, ha Ukrajna az EU-tól és Oroszországtól is egyaránt független maradna — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Jabil: újabb pofon a "magyar" elektronikai iparnak

ked nov 19 , 2013
A Jabil Circuit Magyarország Kft. a törvényi kötelezettségeinek megfelelően nagyobb létszámú leépítésről tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központját, döntését a vevői igényekben bekövetkezett változásokkal indokolta, amely alapján a vállalat összesen 673 munkatársától kénytelen megválni decemberben – közölte a társaság az MTI megkeresésére. A tájékoztatóban a társaság kitér arra is, […]

És még ez is...