Egy erősebb a startup kultúra Európában

startupxEgyre jobbak Európában az informatikai innovációval foglalkozó induló vállalkozások, a startup cégek fejlődéséhez szükséges feltételek, az utóbbi években az iparág sikerét elősegítő környezet alakult ki a kontinensen — mondta Erik Magdanz amerikai diplomata, volt befektetési bankár szerdán a berlini magyar kulturális intézet SMartUP! Berlin-Budapest című konferenciáján. A Collegium Hungaricum Berlin konferenciáján a berlini amerikai nagykövetség munkatársa – aki korábban a technológiai szektorban számos tőkebefektetést, vállalat-összeolvadást és tőzsdei részvénykibocsátást irányított befektetési bankárként – kiemelte, hogy a startup cégek ágazatában mindennapos jelenség a bukás, a siker viszont ritka — írja az MTI.

Elmondta, a befektetők által felfedezett, tőkével támogatott startup vállalkozások nagyjából kétharmada tönkremegy, miközben a félelem a kudarctól, Amerikával ellentétben, nagyon jellemző volt Európára, ami sokáig hátráltatta az ötletek, üzleti modellek kibontakozását. Az utóbbi időszakban viszont javulás figyelhető meg, „a félelem csökken, az optimizmus erősödik” – mondta Magdanz. Szerinte a startup színtér szerkezete is kedvező Európában. Budapesten, Berlinben, és egy sor további városban alakultak ki centrumok, ami a Szilícium-völgyre koncentrálódó, egyközpontú amerikai felépítménnyel szemben jobban ösztönzi a fejlődést – tette hozzá. Kifejtette, ugyanakkor egyelőre nem eléggé törekvőek, elszántak és „a szó pozitív értelmében mohók” a startup cégeket építő európai vállalkozók, és a finanszírozási feltételeket is javítani kell. Különösen a kezdeti, „agresszív növekedési” szakasz finanszírozáshoz kell több segítség, mert az induló cégek nehezen szerzik meg az első, általában egy-öt millió euró közötti nagyságú tőkeinjekciót – mondta a szakértő.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Gyógyászati technológiát fejlesztett a Tandofer Kft.

hét ápr 13 , 2015
Az Európai Unió 99,5 millió forintos támogatásával, 190 millió forint összegű projekt keretében, bőrbetegségek kezelési eredményének kiértékelésére alkalmas szoftvert és technológiát fejlesztett ki a kecskeméti Tandofer Informatikai Kft. – közölte a társaság az MTI-vel. A közlemény szerint, az Új Széchenyi Terv által támogatott projekt keretében egy olyan kabinszerű optikai-mechanikai egységet […]

És még ez is...