Snowdennek elege van Oroszországból

Visszatérne az Egyesült Államokba, ha az ellene indítandó per „igazságos” lenne – jelentette ki az Oroszországban élő Edward Snowden.

„Szeretnék visszatérni az Egyesült Államokba, ez a végső célom, de nem akarom az egész életemet börtönben leélni” – nyilatkozta Snowden, aki 2013-ban az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban folytatott széleskörű lehallgatásokat bizonyító, szigorúan titkos dokumentumok tízezreit adta ki újságíróknak. Ezt követően Oroszországtól ideiglenes menedéket kapott, amelyet ideiglenes tartózkodási engedéllyel toldottak meg. Washington eddig hiába kérte a kiadatását. Snowden számítógépes szakember, aki 2007-től a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) alkalmazottja volt, majd később a Dell és a Booz Allen cégek munkatársaként a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) munkatársaival dolgozott együtt. Kiképzett hírszerzőként és titkos ügynökként tevékenykedett külföldön is, mielőtt a lehallgatásokról szóló dokumentumokat nyilvánosságra hozta. Snowdennak a közeljövőben jelenik meg az önéletrajzi könyve, ez alkalomból megszólaltatta őt a napokban a brit The Guardian is, amelynek a többi között új, az internetre kiterjesztett megfigyelő rendszerek kiépüléséről beszélt.

A CBS amerikai televíziónak nyilatkozva Snowden leszögezte: nem kér bocsánatot a titkos dokumentumok publikálásáért. Egyúttal azon aggodalmát hangoztatta, hogy az Egyesült Államokban ellene folytatandó per nem lenne tisztességes. Úgy vélte, hogy csak a kiszivárogtatás tényét vizsgálnák, és annak okait nem, hogy mi vitte őt a titkos információk kiszivárogtatására. „Nem olyan nehéz azzal érvelni, hogy megsértettem a törvényt” – ismerte el, de hozzátette: a bíróságnak és az esküdtszéknek szerinte vizsgálnia kellene a titkos dokumentumok nyilvánosságra kerülésének következményeit is. „Használt-e ez az Egyesült Államoknak, vagy éppenséggel kárt okozott?” – fogalmazott. Snowden egyébként több országtól kért menedékjogot, köztük Németországtól, vagy éppen a napokban ismételten Franciaországtól. Emmanuel Macron francia államfő még nem reagált a kérésre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyarország első okosvárosrésze jön létre a Ligetben 2023-ra

sze szept 18 , 2019
Magyarország egyik első okosvárosrésze jön létre 2023-ra a Liget Budapest Projekt Smart Liget koncepciójának köszönhetően. Az Európában is egyedülálló megoldásoknak köszönhetően a városrész a főváros egyik legkörnyezetbarátabb, zéró emissziós helye lesz – mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója. A jövő Városligetének okos infokommunikációs fejlesztései, a különleges megoldások energiatakarékos és […]

És még ez is...